Bajban a fiatalok - nem kötnek velük biztosítást?

Pénzcentrum
2008. január 24. 13:00

A patinás Telegraph magazin arról ad hírt hasábjain, hogy az Egyesült Királyságban a friss jogosítvánnyal rendelkező fiataloknak egyre nehezebb dolga akad, amennyiben biztosítást szeretnének kötni.

Az egyes biztosító társaságok egyre inkább kivonulnak a tinédzserek számára kínált biztosításokból, ugyanis esetükben egyre inkább növekszik a káresemények száma. Több társaság automatikusan visszautasítja azokat a jelentkezéséket, melyeket 17 évesek küldenek be, igaz, akad olyan biztosító, ahol a fiatal biztosítása bizonyos feltételek esetén beolvasztható a szülő által megkötött szerződésbe.

Az egyik társaság, a Norwich Union például úgy nyilatkozott, hogy azért szálltak ki ebből az üzletből, mert a megnövekedett kárbejelentések miatt olyan mértékig kellett megemelni a díjakat, hogy már nem érte meg egyetlen ügyfélnek sem biztosítást kötni.

Az angol biztosítók közel fele nem biztosítja a 21 év alattiakat. Mindez arra vezethető vissza, hogy a balesetek száma igen magas a fiatal vezetők körében, ugyanis a 21 év alattiak között tízszer gyakoribb a halállal, vagy súlyos sérüléssel végződő balesetek aránya, mint a 35 évesek körében. A közúti baleseti halállal járó balesetek harmada érinti a 17-25 év közötti fiatalokat.

Az AXA is úgy döntött, hogy nem köt egyéni biztosítást a 17-19 éves fiatalokra, ugyanakkor bizonyos körülmények esetén mérlegeli annak lehetőségét, hogy a fiatal biztosítása bekerülhessen a szülő szerződésébe.

A Swiftcover egyáltalán nem biztosítja a 17 éveseket, az Esure, a Sheila's Wheels és a Halifax szintén visszautasítja ezt a korosztályt, csupán ők a szülők biztosításába beveszik a fiatalt, alacsony kockázatokat magukban hordozó körülmények esetében.

A More Than szintén visszautasítja a 17 évesek biztosítását, ugyanakkor ők már nem zárkóznak el a 18 évesektől, csupán itt előírásként érvényesül, hogy este 11 és reggel 6 között nem vezethetnek, ezt pedig egy műholdas kapcsolat segítségével ellenőrzik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Persze ez a trend nem minden társaságra érvényes, ugyanis például az Admiral szembemegy az árral, itt kifejezetten tárt karokkal várják a fiatalokat. A társaság úgy véli, hogy magasabb kockázatot jelent ez a korosztály, azonban ez nem jelenti azt, hogy ki kéne árazni őket a piacról.

Persze léteznek trükkök és taktikák, amivel meg lehet oldani a "biztosítástalanság" helyzetét, így például sokan javasolják az olyan kocsikra történő biztosítás megkötését, amelyek kis teljesítményűek. De az Egyesült Királyságban például létezik kiegészítő vezetői kurzus, amikor is hat alkalommal gyakorolhatnak valódi közlekedésben (autópályán, vidéki utakon, éjszaka) a friss jogosítvánnyal rendelkezők.

Ennek elvégzése akár 35 százalékos díjcsökkentést is eredményezhet. A kurzus ára 160 font (55 ezer forint) körül alakul, de több helyi önkormányzat ösztönzi a fiatalokat a kurzus elvégzésére, akár 50 százalékos támogatással.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 19:53
Az új műsor jogi eseteket mutat majd be.
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?