A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
A szokásosnál nagyobb forgalom várható az M1, M0, M5 és az M43-as útvonalakon.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombaton adta hírül az MTI-nek, hogy a hétvégén várhatóan a szokásosnál is több vendégmunkás fog áthaladni az országon, ezért nyugat-kelet irányban az utakon megnőhet a menetidő.
A figyelmeztetés szerint a közlekedőknek a hétvégén és az azt követő napokban is telítettebb sávokra számíthatunk leginkább az M1-M0-M5 és az M43-as útvonalakon. A megnövekedett tranzitforgalom nagy részét a Németországból érkező autósok teszik ki, miután megkezdődött az iskolai szünet Baden-Württemberben és Bajorországban is, amivel egész Németországban elkezdődött az iskolai szünet. Ez pedig kihat a térség közlekedésére is.
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
Rossz hír a fővárosi autósoknak: lezárják az egyik legforgalmasabb felüljárót, óriási dugók jöhetnek
Október 26. és 28. között burkolatjavítás miatt lezárják a Hungária körúti felüljáró külső sávját az M3-as autópálya bevezetője felé vezető oldalon.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







