Óriási különbségek vannak abban, hogy a világ különböző országaiban élők mekkora része jutott már el külföldre.
Kétszer háromsávosra bővíthetik az egyik legforgalmasabb autópályát. Remélik, hogy a bővítés után kevesebb lesz a baleset.
2022 őszén több mint 1200 kilométernyi gyorsforgalmi út üzemeltetését és fejlesztését vette át a Magyar Közúttól az MKIF (Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.) Mint Molnár István a Közlekedésbiztonságért Egyesület Fejér vármegyei elnöke elmondta: az autópályát hamarosan kétszer háromsávosra bővítik Székesfehérvárig, mindkét irányban.
A bővítés pontos időpontját, a kezdést még nem tudni, de Molnár István elmondta: remélik, hogy a bővítás után kevesebb lesz a baleset a sztrádán. A Bicske és Tatabánya közötti szakasz például rendelkezik építési emgedéllyel, így az lehet az egyik első, ahol a bővítás megkezdődik.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







