Electric car power charging, Charging technology, Clean energy filling technology. 3D illustration

Itt az igazság az elektromos autókról: kiderült az is, mikor lesz önvezetés

2023. január 24. 20:30

Egy új tanulmány szerint az elemzett országokban az elektromos járművek aránya 13,2 százalékra emelkedett – mely közel kétszeres érték az elmúlt 12 hónaphoz (6,9 százalék) képest. A jelentés 22 ország 26 autóipari mutatóját vizsgálja félévente, amely magában foglalja a Car-as-a Service (Caas) és mobilitási megoldások Covid utáni visszatérését.

A Roland Berger legújabb Automotive Disruption Radar (ADR) tanulmánya szerint a jelenlegi globális kihívások, mint az energiaválság, az ellátási láncokat érintő problémák és a szárnyaló infláció átformálta az ADR eddigi vezető országainak pozícióját. Erre utal, hogy Szingapúr megelőzte Kínát és Hollandiát, és most először a lista első helyére került.

Különösen jól teljesített a mobilitási mutatók terén: a szingapúriak által megtett távolság 15 százalékát a kereslet által vezérelt módokon (autómegosztás, fuvarmegosztás stb.), 46 százalékát pedig tömegközlekedéssel tették meg. Az elektromos autók értékesítése az északi államokban tört előre. Norvégiában 76 százalékot, Svédországban pedig 48 százalékot tett ki az összes járműeladásból.

A félvezetőhiány és a jelenlegi nehéz gazdasági környezet sem lassították le az elektromos járművek térnyerését. A folyamatra kedvezően hat, hogy világszerte egyre több korlátozást vezetnek be a kormányok a belsőégésű motorok gyártására vonatkozóan, mely tendencia a közeljövőben sem csökken. Az Automotive Disruption Radar tizenkettedik kiadása négy fő mutatón keresztül nyújt betekintést az autóipar szereplői számára

– mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi partnere.

Szemléletváltás: az autó, mint szolgáltatás

A Car-as-a-Service (CaaS) közlekedési lehetőség alternatívája növekszik, különösen a fiatalabb generációk körében. A jármű megvásárlása helyett havi előfizetési díjat kell fizetniük az ügyfeleknek, mely magában foglalja a biztosítást, a karbantartást és az egyéb fenntartással kapcsolatos teendőket is. Az ADR felmérése alapján a megkérdezettek 57 százaléka venné igénybe a szolgáltatást, ami 11 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest.

A mobilitási megoldások, például a fuvarmegosztás, az elektromos rollerek és a tömegközlekedés használata a Covid-19 járvány csúcspontján visszaesett, de a fertőzéssel kapcsolatos tévhitek és félelmek enyhülésével ismét növekedést mutat – egyes esetekben még a járvány előtti szintet is meghaladta. A kutatásban megkérdezett személyek 65 százaléka ismer legalább egy olyan személyt, aki lemondott a magánautóról az alternatív közlekedési módok javára. Amennyiben a mobilitási piac az elkövetkező években erőteljes növekedést mutat, előidézheti a személygépkocsi-tulajdonlás végét.

Önvezetés: még ne számoljunk vele

Bár régóta beszélnek döntő áttörésről, a Roland Berger szakemberei szerint a technológia továbbra is megrekedt az automatizált járművek piacán. A számítástechnikai teljesítmény (teljesen önvezető rendszer kifejlesztése) és a szabályozás (típusjóváhagyás, biztosítás aggályai) még mindig a legfontosabb akadályok.

A hagyományos autóipari OEM-ek és az új iparági szereplők közötti küzdelemben az önvezető autók gyártása továbbra is fő célpont. Ebben az új szereplők még mindig vezető szerepet foglalnak el, míg a hagyományos OEM-ek egyre inkább belépnek a mobilitási piacra. Az OEM-ek számára kihívás lesz felvenni a versenyt a Szilícium-völgy technológiai óriásaival, a Roland Berger szerint egyértelmű, hogy továbbra is versenyben maradnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 27. péntek
Angelika
4. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?