Traffic on the M1 motorway.

Brutálisan megdrágulhatnak jövőre az útdíjak: 7-8 ezerrel is többe kerül majd az éves matrica?

2022. augusztus 4. 10:46

Az e-matricák és e-útdíjak mértékét az előző évi augusztusi, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által meghatározott éves bázisú, vagyis az előző év augusztusához mért infláció alapján kell meghatározni és az árakat 10 forintra kerekítve megadni, a kormány egy korábbi döntése értelmében. Az idei augusztusi fogyasztói árindexet majd szeptember elején (szeptember 8-án) ismerhetjük meg, de ha komolyan vesszük Virág Barnabás MNB-alelnök prognózisát, akkor óriási drágulásra készülhetünk.

A jegybank alelnöke szerint ugyanis már a júliusi éves bázisú ráta – amelyet jövő kedden, augusztus 9-én ismerhetünk meg – 13-14 százalék között lehet, augusztusban pedig további 3 százalékpontot jelent a rezsiárak változásának inflációs hatása. Így 16-17 százalék lehet majd az augusztusi év/év infláció és ebben az esetben ennyivel nőnek majd az útdíjak is 2023 első napjától kezdődően (ezek a tarifák vonatkoznak az elővásárlásra is).

Az pedig a kisebbik baj, hogy az éves matrica 7-8 ezer forinttal drágulhat, a megyei meg közel egy ezressel, ugyanis a fuvarozók útdíjai is jelentősen nőnek ez pedig – közvetve és közvetlenül egyaránt – tovább gyorsítja a fogyasztói inflációt - írja a Napi.hu.

  • A D1 éves matrica ára a jelenlegi 46 850 forinttól 54-55 ezer forint közé emelkedhet.
  • A legolcsóbb D1 10 napos jogosultság az idei 3820 forintról 4500 forint közelébe drágulhat.
  • A megyei matrica ára 5 450-ről 6 400 forint közelébe nőhet.
  • Egy busz éves matricája pedig 37 ezer forinttal drágulhat és 2023-től elérheti a 255 ezer forintot.

Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyezető főtitkára a lapnak elmondta, hogy a fuvarozóknak nem lesz nehéz áthárítani az akár 17 százalékos útdíj-növekedést sem. Már hónapok óta azt javasolják tagjaiknak, hogy napi vagy heti díjazásban állapodjanak meg a megrendelőikkel, annak érdekében, hogy reagálni tudjanak a váratlan árváltozásokra. Dittel Gábor szerint a megrendelők többsége tisztában van ezzel és nyitott volt a rövidebb távú megállapodások aláírására.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31