A lépés ugyan jelentős megkönnyebbülést hoz az autósoknak, de komoly piaci feszültséget, átmeneti ellátási akadásokat és akár egy országos fuvarozói sztrájkot is kiválthat.
Demonstrációra készülnek a magánbenzinkutak üzemeltetői, ha nem vezetnek eredményre a tárgyalások a kormánnyal, amit az árstop miatti veszteségek kompenzációjának ügyében kértek a kabinettől. A Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára szerint a kiskutakat sem lehet az út szélén hagyni, egyfajta közteherviselés jelenthetne megoldást.
Autós demonstrációra készülnek és petíciót címeznek Orbán Viktornak a magánbenzinkutak üzemeltetői, ha hétfői tárgyalásukon sem történik előrelépés a kormánnyal. Emellett saját érdekérvényesítő szervezet létrehozását is tervezik a 480 forintos árstop miatt - derült ki az ATV Híradójából. Ugyanis a 95-ös benzin átlagára 520 forint lenne, a gázolajé pedig 535 forint - a benzinkutak pedig veszteséggel értékesítik az üzemanyagot.
A Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára szerint hiába tárgyal a kabinet az érintettekkel, hetekbe is telhet bármilyen eredmény elérése. Perlusz László szerint a kiskutakat sem lehet az út szélén hagyni, egyfajta közteherviselés jelenthetne megoldást, miközben az érintetteket egyéb módon is meg lehetne segíteni.
Lehet célzott támogatás, leírtunk egy párat, lehet azt is, hogy részt vesz benne a nagykereskedő is valamilyen szempontból, lehet egy kamatmentes áthidaló kölcsön is, nem azt mondom, hogy természetesen hitelbe kényszerítjük vagy kölcsönbe kényszerítjük ezeket a vállalkozásokat, de sok olyan eszköz van, amelyet egyébként alkalmaztunk a pandémia idején is, ezeket mind-mind alkalmazni lehet ezeknél a kiskutaknál is
- mondta a főtitkár.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






