A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) március 27-től négynapos elektronikus árverést tart. Az eseményen a regisztrált érdeklődők közel 1500 tételre licitálhatnak.
A szülők a gyerekeikért akár erőn felül is hajlandók áldozni, és ezt a gyerektermékeket gyártó iparág ki is használja. Mielőtt bárki ott hagyna egy vagyont a boltban, érdemes tájékozódni azokról a szempontokról, amelyek alapján meg tudjuk hozni a helyes döntést. Egy babakocsi több százezer forintos kiadás is lehet, mutatjuk, hogyan válassz.
A Tudatos Vásárlók Egyesületének babakocsi tesztjéből kiderül, hogy akár 100-160 ezer forintért is vehetünk legalább olyan jól használható és biztonságos babakocsit, mint 300 ezer forintért, tehát nem érdemes az ár alapján dönteni. A webáruházakban sokszor nem egyértelmű, hogy pontosan mit tartalmaz az ár, és mit kell külön megvenni, ezért mindenképpen érdemes előzetesen erre rákérdezni.
Kényelem a babának és a szülőknek
Mintegy 6 hónapos korig, amíg a baba még nem tud egyedül felülni, olyan babakocsit kell használni, amelyikben vízszintesen tud feküdni. Megkönnyíti (főleg az alvó) baba ki-, be pakolását a Travel system rendszer, amikor a sportbabakocsihoz hordozót vagy mózeskosarat csatlakoztathatunk. Viszont mivel erre a funkcióra csak pár hónapig lesz szükség, ezért érdemes átgondolni, hogy valóban szükség van-e rá.
Hasznos, ha a tolókar/fogantyú magassága állítható, így az eltérő magasságú szülők is kényelmesen használhatják a babakocsit. Sport babakocsiba a már egyedül ülni tudó babát tegyük (6-9 hónapos kortól). A babakocsi háttámlája legalább 50 cm vagy hosszabb legyen.
A kisebb babák szívesebben nézik a szülőket utazás közben, vagyis jobb, ha menetiránynak háttal ülnek. A nagyobbak viszont szívesen nézelődnek, ezért nekik már szerencsésebb menetirányban ülni. Érdemes olyan babakocsit választani, ahol az ülés mindkét irányban felszerelhető.
Kerék
Ha tudjuk, hogy sokat fogunk tömegközlekedéssel, boltba, vagy szűk utcákon közlekedni, esetleg keskeny folyosós, liftes házban lakunk, érdemes keskenyebb, (bolygósítható) három kerekű babakocsit választani, mert ezzel könnyebb kis helyen fordulni. Göröngyös utakhoz, kiránduláshoz inkább a négykerekű, nagyobb kerékméretű babakocsi praktikus.
Szállítás
Ha autóban is fogjuk szállítani, még vásárlás előtt érdemes kipróbálni, hogy a kiszemelt példány összecsukva, hogy fér el a csomagtartóban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Hordozó, autós ülés
A Travel system módban is működő babakocsikra egy csatlakozóval felszerelhető a babahordozó is, amely autósülésként is használható. Vásárlás előtt tisztázzuk a bolttal, hogy az adott babakocsinál az alapárban benne van-e a csatlakozó és a hordozó, vagy azt külön meg kell vennünk.
Vannak olyan hordozók, amelyek csak talppal használhatók az autóban, ezt többnyire szintén külön kell megvenni, ami legalább 10 ezer forinttal megdobja a végösszeget. A legtöbb babakocsi több hordozóval is kompatibilis, ez akkor fontos, ha külön kell megvenni a hordozót.
Erre figyelj a boltban
Vásárlás előtt mindenképpen próbáld ki a babakocsit a boltban, és ezeket teszteld le:
- a kerék ne ütközzön neki a lábadnak;
- vigyél magaddal egy nehezebb táskát, tedd az ülésre vagy az alsó kosárba, és próbáld ki, hogy mennyire könnyű irányítani;
- könnyű-e használni, ill. jól működik-e a fék;
- könnyen állítható-e az ülés, ki-be csatolható-e a biztonsági öv;
- mennyire könnyű összecsukni, kinyitni;
- mennyi csomag fér az alsó kosárba.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







