A teljes piac átlagosan 1,93 millió forintos árszintje azt jelzi, hogy a kétmillió forint körüli ársáv ma már meghatározó referenciapont a használtmotor-vásárlók számára.
Átlagosan az 50 ezer forintot is meghaladhatja idén a kgfb éves díja - vázolták a piaci helyzetet alkuszok az RTL Klub csütörtök esti híradójában.
Mint azt a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége elmondta, a tarifák januárban 4-5 százalékkal emelkednek, ez 3 éves visszatekintésben azt jelenti, hogy a 10 ezer forintot is meghaladhatja a kgfb-díjak átlagos emelkedése.
Az árváltozást a riport szerint az okozza, hogy egyre több autó van az utakon, valamint erőteljesen növekednek a szervizdíjak, amit csak tetéz a munkaerőhiány. Szakértők leszögezték: az áremelés nem áll meg, akinek a szerződése később évfordulós, az még rosszabbul járhat.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








