21 °C Budapest

Na ne! 500 forintos benzinár jön?

Pénzcentrum
2013. július 7. 11:02

Igen kellemetlen déjá vu érzése lehet a hazai autósoknak az egyiptomi zavargásokkal kapcsolatban, hiszen a 2011-es arab tavasz során meglóduló kőolajár, a hazai üzemanyagárak 50 forintos emelkedését okozta. Egy hasonló mértékű forrongást követő drágulási hullám esetén akár 500 forintos benzinárral is barátkozhatnak az autósok.

Mi történik Egyiptomban?

Napok óta összecsapások zajlanak az egyiptomi fővárosban, a jelenlegi elnök, Mohamed Morsi hívei és az ellene tüntetők véres harcot folytatnak Kairó utcáin. A tüntetők és a katonaság felszólítása ellenére sem hajlandó lemondani az elnök, továbbra is megtartaná közel egy éve megszerzett elnöki pozícióját. A helyzetet súlyosbítja, hogy a hadsereg ultimátumot intézett az ország politikai vezetőihez: amennyiben nem képesek a belpolitikai válság konszenzusos rendezésére, akkor a fegyveres erők menetrendje érvényesül majd. A katonai beavatkozás valószínűsége egyre nagyobb.

Egyiptom csak Szuez miatt fontos?

Bár az egyiptomi gazdaság globális szinten kicsinek számít és az ország nem is mondható olajnagyhatalomnak, tekintve, hogy a globális kitermelés kevesebb, mint 1%-át adja, az olaj árfolyamára mégis érdemi hatást tudtak gyakorolni a tüntetések. Ennek oka az, hogy a Közel-Keletről érkező olaj egy része a Szuezi-csatornán (és az egyiptomi Sumed kőolajvezetéken) keresztül jut el Európa felé, vagyis lezárása esetén az árukat szállító hajóknak és a tartályhajóknak is több ezer kilométeres kitérőt kellene tenniük, ami az olaj árának emelkedését generálná. A Sumed és a csatorna napi áteresztőképessége 3,8 millió hordó volt 2011-ben.

A hajóforgalom számára lehetséges kerülőút a London-Mumbai útvonalon közel kétszer akkora, Közel-Kelet-Európa viszonylatban többszörösére növekvő távolságot jelent.

Továbbterjednek a zavargások?

A befektetők nem csak attól tartanak, hogy a Szuezi-csatorna megbénulása esetén az olaj ára jelentősen emelkedhet, de attól is félnek, hogy az egyiptomi zavargások más országokra is átterjedhetnek. Ez elsősorban azért lehet veszélyes, mert a térség országai, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Irak vagy Kuvait jelentős olajkitermelők és olajexportőrök, amennyiben ezek a kapacitások kiesnek, az fennakadásokat okozhat az ellátásban és jelentősen megemelheti az olaj világpiaci árát. Az érintett országok a világ kitermelésének mintegy 30%-át adják.

Mi lesz Európával?

Az európai kőolajimport ugyan több lábon áll, de az import akár 40%-át érintheti hátrányosan az egyiptomi és a szomszédos országokra átterjedő nyugtalanság. A Közel-Keletről származó kőolaj nagy része a Szuezi-csatornán keresztül érkezik, míg az Afrikai olaj esetén a keleti régióból származó szállítmányok szenvedhetik meg a csatorna esetleges lezárását. Az afrikai olaj nagy része a kontinens északi országaiból származik, így igazán káros hatása a 15%-os import aránnyal rendelkező Közel-Keleti olajon kívül akkor lehetne, ha az arab tavasz egy újabb hulláma bontakozna ki a szomszédos észak-afrikai országokban, mellyel kiesne az Afrikai kitermelés jelentős része is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Lesz-e 500 forint a benzin?

Amint az a 2010-2011-es események során is látszott, az Egyiptomból kiinduló tüntetéssorozat az olaj árában több mint 30 dolláros áremelkedést okozott, ami a CIF MED benzin tonnánkénti jegyzésárát, több mint 300 dollárral emelte.

A hazai üzemanyagárakat a forint dollárral szembeni mozgásán kívül a nemzetközi dolláros jegyzések befolyásolják, így a devizaárfolyam változatlansága mellett a múltbeli tapasztalatok alapján az alábbi hüvelykujjszabályt állíthatjuk fel:
- a Brent 5 dolláros emelkedése (a jelenlegi árfolyamot figyelembe véve közel 5%-os drágulása)
- a nemzetközi benzin jegyzésárakat 50 dollárral (kb 5% drágulás a jelenlegi árszinteken) emeli,
- ami a hazai üzemanyagárakban nem csapódik le teljes egészében, így a hazai közel 400 forintos benzinárban jellemzően ez 10-15 forintos drágulást okozhat.

A 2010-2011-es közel 40%-os kőolajdráguláshoz hasonló rali esetén (minden más változatlansága mellett) könnyen kiszámítható, hogy a hazai autósok akár 500 forint közeli vagy a feletti benzinárral lesznek kénytelenek megbarátkozni. Erre jöhet még egy kedvezőtlen nemzetközi hangulatban elbizonytalanodó forint és a tőke egyik kedvenc menekülő devizája, a dollár erősödése. Ennek a forgatókönyvnek egyelőre kis valószínűséget adunk, de a 2011 elején kirobbant Arab tavasz bebizonyította, hogy a fontosabb olajkitermelő országok belpolitikai feszültségei gyorsan repíthetik felfelé az olaj és azon keresztül az üzemanyagok árát.

A múltbeli tapasztalatok alapján az olaj és ezáltal a finomított termékárak árában bekövetkező változást nem 100%-ban érvényesíti a MOL a hazai üzemanyagárakban, így csak tágabb becslés adható arra vonatkozóan, milyen olajárnál érné el a hazai üzemanyagok szintje az 500 forintos árat. A benzin és a gázolaj jelenleg 407-408 illetve 418-419 forintos átlagáron kapható idehaza, az 500 forintos árhoz minden más változatlansága mellett legalább 140-160 dolláros hordónkénti olajárra lenne szükség.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm