Steve Ballmert egy teljes évre eltiltották a sporttevékenyésgtől, maga Kawhi Leonard viszont megúszta a súlyos büntetést.
Nem árt résen lennie az Ausztriába utazóknak, egy a legtöbb magyar számára ismeretlen szabályozás miatt ugyanis akár 850 ezer forintos bírságot is rájuk sózhatnak.
A tavaszi hétvégék hagyományosan megmozgatják az utazni vágyókat: sokan időzítenek az előszezonra pár napos kirándulást, városlátogatást, túrát a környező országok valamelyikébe. A Magyar Turizmus Zrt. kutatása szerint az elmúlt évben a hazai háztartások több mint 60 százaléka vett részt több napos üdülésen. A statisztikák szerint, míg a hosszabb üdülésekre a nyári hónapokban kerül sor, addig a tavaszi időszakban - különösen május-június hónapokban - a rövidebb városlátogatások, kirándulások, túrák a jellemzőek. A felmérések szerint 2012-ben az utazások jelentős része 1-3 éjszakás időtartamú volt. A legkedveltebb külföldi úti cél tavaly Ausztria volt, de Romániát és Olaszországot is sokan választották.
Az "IG-L" közlekedési jelzés titka
A tavaszi hétvégéken tehát egyre többen indulnak útnak autóval kikapcsolódni a szomszédos országok valamelyikébe. Sokan mennek Szlovákiába, Csehországba, Olaszországba vagy Szlovéniába kirándulni, de a legtöbben mégis Ausztriát választják. Az alpesi országba utazóknak nem árt azonban résen lennie, egy a legtöbb magyar számára a mai napig ismeretlen szabályozás miatt ugyanis akár 850 ezer forintos bírságot is rájuk sózhatnak.

Aki időről-időre felkeresi autóval nyugati szomszédunkat, vélhetően elgondolkodott már azon, vajon mit jelenthet az autópályákon és gyorsforgalmi utakon a sebességkorlátozás mellett időnként megjelenő "IG-L" jelzés. Nos, a válasz egyszerű: az "IG-L" átmeneti sebességkorlátozást jelöl az osztrák autópályákon, gyorsforgalmi utakon, és kemény bírságokat szabhatnak ki miatta. A szabályozás (IG-L: Bundes-Immissionsschutzgesetz-Luft) célja az emberek, állatok, növények, földterületek védelme, megóvásuk a káros környezeti hatásoktól, így a légszennyezéstől, a zajártalomtól. Mérsékelt sebességnél ugyanis alacsonyabb a fogyasztás és kevesebb üzemanyagból kevesebb káros kipufogógáz termelődik. Bár a szabályozás már több mint 10 éve hatályos, azonban a mai napig ismeretlen a legtöbb magyar számára.
KATTINTS! Ezen az interaktív térképen tájékozódhatsz az aktuális forgalmi változásokról
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tehát, ha az "IG-L" jelzést látjuk valamelyik osztrák útszakaszon, akkor a légszennyezési érték az adott területen túl magas. Ilyenkor tehát környezetünk megóvása érdekében kiemelten figyeljünk sebességünkre. De nem csak ezért érdemes lassítani. Amennyiben ilyen jelzés alatt lépjük át a megengedett maximum sebességet, akkor nem a sebességtúllépés miatt kell büntetést fizetnünk, hanem környezetkárosításért. A jogszabály szerint a környezetvédelmi bűncselekmény büntetési tétele viszont elérheti a 2 800 eurót (~850 ezer forint) is!
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







