Kiszivárgott nyomozati iratokból kiderült, hogy bár a német hatóságok már a főgyanúsított országba lépésekor tisztában voltak annak hírszerzési kapcsolataival, nem tartották megfigyelés alatt.
Nem kér a fényűzésből, tetőtéri albérletében maradna Románia új elnöke: lakáshitelt sem vett fel eddig
Nicusor Dan, Románia frissen megválasztott elnöke jelezte, hogy hivatalba lépése után is szeretne jelenlegi bérelt lakásában maradni, szakítva az eddigi államfői hagyományokkal- írja a HVG.
Románia új elnöke az Observatornak adott interjúban fejtette ki, hogy nem kíván beköltözni az elnöki rezidenciára. Dan elmondta, hogy a védelmi szolgálattal (SPP) fognak egyeztetni az utazással és lakhatással kapcsolatos protokollról. "Meglátjuk, mi lesz belőle. Valószínűleg megoldható" – fogalmazott, kiemelve, hogy szeretné, ha gyermekei nem éreznék magukat különbözőnek társaiktól.
A Transtelex információi szerint Dan jelenleg Bukarest egyik régi házának tetőterében kialakított lakásban él párjával, Mirabela Grădinaruval és két gyermekükkel. A lakást havi 550 euróért bérlik. Az elnök korábban arról beszélt, hogy hitelt szeretne felvenni saját ingatlan vásárlásához.
Az 1989-es rendszerváltás óta minden román államfő az elnöki rezidencián lakott, kivéve Ilie Bolojan ügyvivő elnököt, aki takarékossági okokból a cotrocenii palota egyik lakosztályát választotta. A hétvégi elnökválasztás második fordulójában Nicusor Dan független jelöltként jelentős fölénnyel győzte le a szélsőjobboldali AUR jelöltjét, George Simiont.
Megválasztása után Dan nem az ellenfelét támogató Orbán Viktort, hanem Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét hívta fel, hogy köszönetet mondjon a magyar szavazók támogatásáért. Orbán Viktor hétfőn gratulált a megválasztott elnöknek, és üdvözölte az erdélyi magyarság egységes fellépését.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Megjegyzendő, hogy Orbán Viktor korábban George Simion mellett állt ki, ahogyan Alice Weidel német szélsőjobboldali politikus mellett is, ám egyikük sem tudott győzni. Elemzők szerint Orbán Simion melletti kiállása jelentősen ronthatja megítélését az erdélyi magyarság körében.
Atyaég, még az USA-t is lepipálta Magyarország? Elképesztő dolog derült ki a friss világranglistából
A világ legnagyobb gazdasága, az Egyesült Államok ezzel szemben jelentős deficittel zárta a 2025-ös évet.
-
Egy merész ötlettől a Vigadóig – 30 éves a KÖBE (x)
A Pesti Vigadóban ünnepelték a magyar biztosító három évtizedét.






