Az MNB friss lakásárindexe szerint 2024 negyedik negyedévében országos szinten 15,1 százalékkal emelkedtek a lakóingatlanok árai

Brutális áremelkedés jön a boltokban: hiány lehet hamarosan a magyarok kedvenc édességeiből
A tavalyi év végén elképesztően felment a boltokban a csokoládé ára, mivel a kínálat nem tudta megfelelően kielégíteni a keresletet. A szakértők szerint a világpiaci drágulás tovább folytatódhat, ami a boltokban is további dráguláshoz vezethet - sőt, akár hiányt is okozhat.
Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke szerint tavaly ősztől indult el ez a horror, amikor a kakaó ára felment egészen 10 ezer dollárig, miközben azelőtt kiegyensúlyozottság volt jellemző, és kb. 2-3000 dolláros áron volt elérhető, hiszen nem volt kiugró sem a kereslet, sem a kínálat. Idén ugrott meg jelentős mértékben ez az érték. Akárhogy nézzük, jelenleg négyszerese az ára a kakaóbabnak, mint az elmúlt évtizedekben – fogalmazott a Magyar Édességgyártók Szövetség elnöke.
Bukta Gábor, a Concorde elemzési üzletágszakértője arról beszélt, mi okozhatta, hogy akár 10 ezer dollár feletti árakat is láthattunk a kakaó piacon. Szerinte ez annyira nem meglepő, hiszen más piacokon már láthattunk korábban ilyen tendenciákat. Ez azonban egy abnormalitás és általában egy bizonyos, fundamentális problémának a következménye. Ha visszagondolunk az elmúlt 5-10 évre, nem találkoztunk olyan ingadozással, mint amilyet most láthatunk.
A váratlan változás általában egy keresleti vagy kínálati sokkot jelent. Ilyen volt pl. a Covid alatt a negatív olajár (keresleti sokk), vagy az orosz-ukrán háború alatt a búza, gáz, zsinórár megugrása (kínálati sokk).
A szakértő arról is beszélt, hogy jelenleg Afrikából jön a legtöbb kakaó, ám új szereplők kezdenek megjelenni a piacon, úgy, mint Ecuador és Indonézia. Ők a kínálat kiegyensúlyozásával javíthatnak az árakon. Az áremelkedés legfontosabb oka a kakaónál, hogy mindhárom nagy piaci szereplő elkezdett felkészülni a kínálat csökkenésére, és ez feljebb hajtotta az árakat. A kakaó termelés/kínálat nem tudja tartani a tempót a várt kereslettel, ezért a kereskedő képtelen felhajtani azt a mennyiséget, amire igény van.
A globális kakaótermelés és felhasználás a Nemzetközi Kakaó Szövetség oldalán negyedévente követhető, legutóbbi elemzésükből az derül ki, hogy még az eddigieknél is nagyobb hiánnyal kalkulálnak. Ezért további kockázatokat jelenthet a jövőben, ha a kínálat nem tud helyrejönni.
Amikor olyan hírek jönnek, hogy a jövőben a kínálat növekedhet, a piac elkezdi arra kondícionálni magát, hogy az elmúlt évek hiánya valamelyest kiegyensúlyozódik, ezután vissza tud állni normálisabb árfolyamra a kakaó. Erre azonban a közeljövőben nem sok esély van a szakértő szerint. Ráadásul nagyon sok más tényező is meghatározza a kakaó árát, mint például a cukor és tej ára, a munkaerőköltség, az energiaárak, vagy a csomagolóanyag ára. Bukta számításai szerint a világpiaci ár duplázódása nagyjából 10%-kal befolyásolhatja a bolti kakaó árát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Takács István, a Szerencsi Bonbon ügyvezetője szerint a korábban elmondottakkal szemben, a tiszta csokoládé termékek esetében inkább másfélszeres árnövekedésre kell számítani, nem tíz százalékra. Ugyanakkor azt is elmondta, a mártott csokoládék és drazsék esetében a 10% nagyjából reális.
Ám a csokoládé annyira népszerű termék, hogy az embereknek szinte nem is fog számítani az áremelkedés, ennek ellenére is vásárolni fogják majd a termékeket, csak sokkal magasabb áron - vélekedett a piaci szakember. A világpiaci ár növekedésével kapcsolatban azt mondta, hamarosan az is előfordulhat, hogy a gyártók alacsonyabb csokoládétartalmú termékeket kezdenek el forgalmazni. Szerinte a jövőre bekövetkező drasztikus áremelkedés mindenképpen elkerülhetetlen.
Az ár növekedése leginkább a kisvállalkozásokat érintheti, hiszen ilyen áron idővel nem lesznek képesek előállítani a termékeiket és a megszűnés szélére fognak kerülni. Ebből a szempontból még az árnövekedés is a nagy gyártók malmára hajthatja a vizet.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


