21 °C Budapest
Háziasszony tolja a bevásárlókocsit egy élelmiszerboltban. Vásárlás.

Ilyen árak jöhetnek a hazai boltokban július 1. után: retteghetünk a kötelező akciók eltörlésétől?

2024. június 25. 16:02

A mai nap talán legfontosabb híre az, hogy a kormány már a jövő hét elejétől, július elsejétől megszünteti az egy éven át fennálló kötelező akciózást. A Pénzcentrumnak nyilatkozó kiskereskedelmi szakértők üdvözölték a döntést, és azt is hozzátette egyikük, hogy szerinte ez akár még egy visszarendeződést is hozhat a boltok áraiban - igaz, talán nem azonnal. Az egyik kiskereskedelmi szövetség főtitkára szerint súlyos torzító hatása volt a kötelező akciózásnak, így jó ötlet, hogy az infáció leszorítása után ki is vezetik azt.

2024. július 1-jétől megszűnik a kötelező akciózás a boltokban – közölte kedd reggel a Nemzetgazdasági Minisztérium, majd a Pénzcentrum is beszámolt róla. A lépést azzal indokolták, hogy a kormány leszorította az inflációt. Az intézkedést 2023. június 1-jétől vezették be.

Az NGM közleménye szerint azért döntöttek a kötelező akciózás leállítása mellett, mert a végső célt, az infláció leszorítását a kormányzat már elérte. Emlékeztettek, hogy 2023 augusztusában az 1 milliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozó kötelező akciózás mértékét a kormány másfélszeresére növelte, továbbá jelentősen kibővítette az érintett termékkört. 

Visszatér az árverseny, és ez a vásárlóknak a legjobb

A Pénzcentrum két kereskedelmi szövetséget is megkért arra, hogy reagáljanak a kivezetés hírére. Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára lapunknak azt mondta: üdvözölték a bejelentést. Azt ugyanakkor nem tagadta, hogy a kötelező akciózás bevezetése segített abban, hogy az infláció egyre lejjebb ment, míg elérte a jelenlegi, 4 százalékos szintet a tavalyi évhez mérten.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség üdvözli a kötelező akciózás július 1-től történő kivezetését. 2023 augusztusától az 1 milliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőknél a kötelező akciózás mértéke 20 termékcsoport esetében az akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árhoz képest legalább 15%, illetve, a korábbi 8 árstopos termékfajtára, amelyeket beszerzési áron, illetve ezek közül heti rendszerességgel legalább 2 termékfajta esetében valamennyi terméket a beszerzési árhoz viszonyítva minimum 15%-kal olcsóbban kell kínálni. Ez az intézkedés is hozzájárulhatott ahhoz, hogy 2024. májusban a fogyasztói árak átlagosan már csak 4,0%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, ezen belül az élelmiszer infláció csak 1% volt

- fogalmazott a főtitkár. Elmondta azt is, hogy a kivezetéssel szerintük a vásárlók jól járnak, hiszen most visszatér a boltokba az igazi árverseny, és sok olyan termék is olcsóbb lehet, amit a kötelező akciózás egy éve alatt áremelkedést volt kénytelen elszenvedni.

A kivezetéssel jól járnak a fogyasztók, hiszen a fogyasztói szokásokhoz, elvárásokhoz még jobban igazodó választék kialakítására, akciók indítására, versenyre ösztönzi a kereskedőket, és a kiszámíthatóbb piaci környezetben hazai beszállítók is jobb eséllyel tudnak hosszú távú együtt működést kialakítani a kereskedőkkel, mivel a termékpályák stabilizálódnak. A boltok árbevételét alapvetően az fogja meghatározni, hogy folytatódik-e a reálbérnövekedés, illetve a többletfogyasztás milyen mértékben csapódik le a kereskedelemben

- tette még hozzá Kozák Tamás.

Súlyos ártorzító hatása volt a kötelező akciózásnak

Szintén örömtelinek nevezte a kivezetés hírét Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Elmondta, hogy a bevezetés óta eltelt egy év alatt a kötelező akciózás komoly torzító hatással volt a kiskereskedelmi szektorra.

Üdvözöljük a kormány azon döntését, hogy megszüntetik a kötelező akciózást. Régóta kértük, hogy vagy gondolják át, vagy egyenesen vezessék is ezt ki, hiszen a piacra gyakorolt egy olyan ártorzító hatást, ami semmiképpen sem volt szerencsésnek mondható, ráadásul a kivezetéssel eltűnhet a kisboltok és az élelmiszerláncok közötti komoly árkülönbség. Ez az elmúlt hónapokban már egy kimutatható mértékű bizalomvesztést okozott a vásárlókban a kisboltosok fel, ami sem rövid, sem hosszútávon nem tett jót a kereskedelem egészének

- fogalmazott a főtitkár. Még azt is hozzátette, hogy szerintük majdnem biztosan lehet majd tapasztalni egy visszarendeződést a bolti árakkal kapcsolatban.

Azt persze egyelőre nehéz megmondani, hogy az árakra milyen hatással lesz egészen pontosan. Fontos tudni, hogy a termékek ára nagyban függ attól, hogy a kereskedő milyen beszerzési áron jutott hozzá, ám ahogy fentebb is említettem, a kötelező akciózás intézménye olyan torzító hatást generált, amit valahol vissza kellett hozni, tehát én úgy látom, hogy egy visszarendeződésre azért majd lehet számítani

- mondta erről Neubauer Katalin.

Persze fontos kérdés az is, hogy nem kell-e félni attól, hogy a kötelező akciózás végével az infláció ismét nagyot emelkedjen: a főtitkár szerint ennek igen kevés esélye van.

Nem véletlenül hivatkozik a kormány is arra, hogy az inflációt sikerült lejjebb szorítani, és ezért is döntöttek az akciózás megszüntetése mellett: bár való igaz, hogy az elmúlt hónapban, ha kis mértékben is, de emelkedett a drágulás üteme, érdemben a kötelező akciózás már régen nem gyakorolt olyan hatást, ami indokolttá tette volna a fennmaradását. És igaz az is, hogy a 20 százalék feletti inflációról indultunk el úgy másfél éve, tehát azért elmondható, hogy valóban jelentős visszaszorítás történt – így pedig tényleg nincs már szükség erre

- zárta gondolatait a főtitkár.

A kötelező akciózás kivezetését tehát örömteli hírnek nevezték az általunk megkérdezett szakértők. Persze azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ez az árakban, főleg termékekre lebontva mit jelent, ám az erősen torzító hatásokkal maga a kormányzat számolt le. A boltok pedig a vásárlókkal egy ütt lélegezhetnek fel: jelentős terhektől szabadulnak meg azzal, hogy véget ér a kötelező akciózás kora.

Itt a szezon nagy kérdése: hová és miből mennek nyaralni idén nyáron a magyarok?

Nő a magyarok reálkeresete, több az elkölthető pénzük, de nagy kérdés, hogy mindez lecsapódik-e majd a turizmusban. Habár kifejezetten jó szezonra készül az ágazat, a szezon vége még messze van. Most futó turisztikai kérdőívünkben az utazási szokásaikról kérdezzük az olvasóinkat: mennek-e nyaralni idén, ha igen, hová és mennyi pénzt szánnak rá. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki a Pénzcentrum Nagy Utazáskutatását. Köszönjük!

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 20. szombat
Illés
29. hét
Július 20.
A Hold napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. július 20. 19:21
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm