A miskolci régiségvásár 2026-os időpontjai már nyilvánosak! Mutatjuk, mikor lesznek vásárok Miskolcon 2026-ban, mikor lesz termelői vásár, és minden más fontos tudnivalót a vásárok kapcsán.
Látványos növekedést értek el 2007-hez képest mára az ingatlan- és az albérletárak Európában, és azon belül Magyarországon is. A 2013-as évet követően azonban az áremelkedés jóval meghaladta a bérleti díjak drágulásának mértékét, ami nem kedvezett a bérleti hozamoknak. A kiadási célú lakásvásárlás ugyanakkor egyes helyeken még mindig jó üzlet lehet, és az ingatlanár-emelkedésben is vannak még lehetőségek.
Az Eurostat friss elemzése szerint az ingatlanárak EU-s átlagban az elmúlt 12 évben 19 százalékkal, a bérleti díjak pedig 21 százalékkal emelkedtek. Magyarország az éllovasok között van mindkét tekintetben: a lakások bő 60 százalékkal, az albérletek pedig 67,8 százalékkal lettek drágábbak. Az előbbivel a negyedikek, az utóbbival a harmadikok vagyunk a 28 ország összehasonlításában. Az európai és magyar trendvonalon egyaránt az látszik, hogy az olló összezár: amíg a válság alatt az ingatlanárak csökkentek, a bérleti díjak pedig töretlenül emelkedtek, 2013 óta mindkét tekintetben növekedést látunk - mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
- mutat rá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Egészen különböző trendek látszanak a visegrádi régió országaiban az elmúlt 12 évben. Szlovákiában az ingatlanárak növekedése lényegesen nagyobb volt, mint a bérleti díjaké: az előbbi közel 40 százalék, az utóbbi nem éri el a 20 százalékot. Csehországban és Lengyelországban fordított a helyzet: mindkét országban az albérletárak növekedése volt nagyobb mértékű. A cseheknél a magyarnál is magasabb volt a bérletidíj-növekedés, majdnem 80 százalék, míg az ingatlanárak valamivel több mint 60 százalékkal emelkedtek. A lengyeleknél az ingatlanár-növekedés pedig a 10 százalékot sem érte el, szemben az albérletárak több mint 40 százalékos növekedésével.
Egy kiadási célú ingatlanvásárlásból közvetlenül a válságot követő években akár 11 százalék feletti tiszta bérleti hozam is realizálható volt Budapest belvárosában, ám ez mára nagyjából 4-5 százalékra apadt. A 2016-os lakásáfa-csökkentés az újlakás-piacon áttételesen - a kiadási céllal vásárolt lakáskínálat látványos növelésén keresztül - szintén a hozamnövekedés ellenében hat. Ezzel együtt ugyanakkor a vidéki nagyvárosokban, megyeszékhelyeken, például Pécsen, Szegeden vagy Kecskeméten továbbra is 6-8 százalék közötti bérleti hozamokat generálhat egy ingatlanbefektetés.
A némileg lassuló ütemű, de országos átlagban jelenleg is tapasztalható árnövekedés továbbra is vonzó befektetési lehetőséget jelenthet a későbbi eladással spekuláló ingatlanvásárlóknak. Már csupán azért is, mert a hasonló vagy kedvezőbb hozamokat kínáló befektetési lehetőségekkel szemben az ingatlanpiac kevéssé inflációérzékeny, így az ilyen befektetések hosszútávon kétségkívül kifizetődnek. Ettől függetlenül elmondható, hogy ebben a piaci helyzetben a megfelelő ingatlan kiválasztása komoly szakértelmet igényel, érteni kell az adott ingatlantípussal és lokációval kapcsolatos tendenciákat is, így vásárlás előtt érdemes szakemberhez fordulni.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- zárta gondolatait Valkó Dávid.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







