A felmérés rámutatott, hogy a résztvevők kedvezőbben értékelték a lazacot, amikor nem kaptak információt a takarmány összetételéről.
Saját futárszolgálat indítását és első külföldi hagyományos üzletének megnyitását is tervezi az Extreme Digital e-kereskedelmi cég - írja a Világgazdaság.
Várkonyi Balázs, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy tavaly az online vásárlók száma Magyarországon hárommillió fölé emelkedett, ami nemcsak bővülő forgalmat és erősödő versenyt, hanem nehéz logisztikai feladatot is jelent. Az Extreme Digital annak érdekében, hogy megtartsa piaci pozícióját, a tervek szerint 2018 második felében elindítja saját futárszolgálatát.
Az ügyvezető azt is elmondta, hogy cége, amely Magyarország mellett a román, osztrák, cseh, szlovák, szlovén és bolgár piacokon működtet online áruházat, az internetes és a fizikai boltokat ötvöző modellt követi, és hamarosan megnyílik első külföldi üzlete is Romániában.
A cégvezető szerint tavaly csaknem 20 százalékos növekedéssel 360 milliárd forint fölé nőhetett a magyarországi online kiskereskedelmi piac forgalma, az idén pedig várhatóan hasonló mértékű bővüléssel a 430 milliárdot is túlszárnyalhatja.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







