7 °C Budapest

Rájöttek a magyar vásárlók! Így kell spórolni 2013-ban

2013. május 9. 11:13 3 perc

Borús fogyasztói helyzetképet mutat egy ma publikált európai felmérés - különösen a magyar családok állnak rosszul. Az évek óta húzódó gazdasági nehézségek újraírják korábban jól megszokott fogyasztói reflexeinket: csak arra áldozunk, amire muszáj, és egyre több alternatív eszközt veszünk igénybe, hogy korábban megszokott igényeinket kielégítsük. Ugyanakkor új, hatékonynak tűnő fogyasztói szokások is megjelennek.

A fogyasztók érzik, hogy a helyzet rossz, és tudomásul vették, hogy ez egy darabig így is marad - talán ez a legfőbb tanulsága a tavaly decemberben, 12 európai országban elvégzett Cetelem Körkép fogyasztói felmérésnek. Az évente kiadott kutatás szerint a nemzetközi fogyasztói közérzet újabb mélypontját érte el: a vizsgált európai országok közül Magyarország a sereghajtók között foglal helyet, hazánknál csak két, nehéz gazdasági helyzetben levő mediterrán állam, Spanyolország és Portugália fogyasztói borúlátóbbak. A tavalyi évhez képest Nagy-Britannia és Románia fogyasztói bizakodóbbak, mint egy évvel korábban - hangzott el a kutatás csütörtöki, bemutató sajtótájékoztatóján.

A magyar fogyasztók tudatosan próbálnak alkalmazkodni a válsághoz, ez bizonyos értékbeli átrendeződést jelent. Ésszerűbben fogyasztunk, megpróbáljuk (vagy legalábbis szeretnénk) növelni megtakarításainkat. Kialakultak a szelektív bevásárlólisták, kétszer is meggondoljuk, mit veszünk meg, az alacsony árat keressük, de a minőséget is szem előtt tartjuk (a magyar fogyasztók 73 százaléka inkább kevesebb, de jobb minőségű terméket vásárol). Egyértelmű trend a saját márkás termékek, a diszkontok előretörése. A magyar családok fele csökkentette kiadásait bútorra, lakberendezésre, de az utazás, a sport is egyfajta luxuskiadássá vált.

Alternatív családi költségvetés

A felmérés kimutatott egy új típusú fogyasztói trendet Magyarországon és Európában egyaránt: az internet és a közösségi oldalak hatására másképpen vásárolunk, másképen spórolunk, mint korábban. Egyre többet adunk például az interneten megtalált ismeretlenek véleményére, adott esetben a márkák marketinghadjáratával, a boltosok véleményével szemben is. A "csináld magad" mozgalom a net segítségével rohamosan terjed: egyre ritkábban hívunk szerelőt, szakértőt, inkább az online fórumok által nyújtott megoldásokat vesszük igénybe, és saját magunk oldjuk meg a felmerült problémákat.

Egyre inkább használjuk a szabad kapacitásokat (például használt, felújított bútorokat vásárolunk), vagy csereberélünk (nem csak tárgyakat, hanem szabad kapacitásokat, munkaerőt, munkaidőt). A közösségi vásárlás is ebbe a körbe sorolható, nem csak a kuponos/bónuszos cégek eszközeivel, hanem önszerveződő közösségeken (például a rokonok együtt olcsóbban vásárolnak zöldségeket, vagy a szomszédok közösen vásárolnak egy jó fűnyírót). Az ár-összehasonlító oldalak szerepe is egyre fontosabb: a vásárló sok esetben már nem csak otthon, hanem az üzletben, okostelefonja segítségével hasonlítja össze az árakat, és így az olcsóbb terméket választja. Természetesen megállíthatatlanul tör előre az internetes vásárlás is - ez pedig látványosan növeli a webáruházak forgalmát is, ami meglátszik az online áruhitelek népszerűségének növekedésében is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Reneszánszát éli a használtcikk-kereskedelem: tízből nyolc magyar fogyasztó tervez használt terméket vásárolni a következő hónapokban. Új trend a "vissza a gyökerekhez": a vásárlók egyre jobban értékelik a manufaktúrákat, a kisiparosokat, a kézműves piacokat. Jobban megbízunk azokban a termékekben, amelyekről tudjuk, látjuk, hogy ki készíti.

A tájékoztatón felszólaló Síklaki István szociálpszichológus két konkrét példát is hozott az alternatív, tudatos fogyasztás elterjedésére. Az egyik például az Airbnb közösségi szálláskereső szolgáltatás (erről itt írtunk bővebben), a másik pedig a TaskRabbit munkaerő-közvetítő, amely a szabad munkakapacitásokat használja ki.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 8. 07:45