Kerékpárkölcsönző üzemeltetését tervezi a Westend Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft. A terveik szerint - ha lassan is, de - egy a párizsihoz hasonló hálózatot szeretnének kialakítani a fővárosban. A kölcsönzőben 30 kerékpárt helyeztek el. A Schwinn-Csepel által gyártott egyedi bicikliket most még leginkább a turistáknak szánják, s éppen ezért nyolc útvonaltervet is adnak a bérlőknek - írja a Népszabadság.
A társaság az idei tapasztalatok alapján jövőre 3-4 újabb kölcsönzőpontot szeretne kialakítani. Első körben a TriGránit-érdekeltségek - a Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház és a Pólus Center - mellett. Tárgyalnak azonban több szállodával is hasonló bokszok kialakításáról. Így a következő egy-két évben még bizonyosan úgy működik a "hálózat", hogy ahol bérelték a kerékpárt, ott is kell majd leadni azt. Ám belátható időn belül szeretnének olyan, 10-12 bázisból álló rendszert kialakítani, amelyben a biciklit más bázison is le lehet adni, mint ahol felvették, kibérelték azt. Ha a fejlesztés eljut ebbe a stádiumba, akkor reményeik szerint - a párizsi hálózathoz hasonlóan - a belvárosi közlekedés jellemző eszközévé válik a hálózat. Most ugyanis Budapest belső kerületeiben rendkívül nehézkes a közlekedés kocsival, s szeretnék rávenni az autósokat, hogy kerékpárra szálljanak.
S hogy miért is nem gondolkoznak rögtön egy teljes rendszer kiépítésén? Ennek egyrészt anyagi okai vannak. A most átadott első kölcsönzőre a szezonzárásig, azaz október végéig mintegy hárommillió forintot fordítanak a kerékpárok beszerzésével, szervizével és a bérköltségekkel együtt. Azt ugyanakkor még nem határozták meg, mennyiből is hozható ki az egész hálózat.
Ez a "megfontolva hajtás" az anyagi okokon túl azzal is magyarázható, hogy a kerékpáros közlekedés feltételei és kultúrája nem a legmegfelelőbb a fővárosban. Utóbbi esetében a szolgáltatás fejlesztésével is lehet előrelépést elérni, s azt remélik, hogy két-három év múlva jobbak lesznek a körülmények is. Ennek érdekében a Fővárosi Önkormányzattal is tárgyalásokat kívánnak kezdeni, hogy a már meglévő kerékpárutakat megfelelően fessék, és a jelenleginél feltűnőbben táblázzák föl.
A bérleti díjakkal kapcsolatban a marketingigazgató elmondta, hogy az első három óráért 400 forintot kell fizetni. Három- és hatórás használatért 1500, míg egész napos bérletért 2200 forintot kell a kasszában hagyni. A kerékpárok ugyan egyediek, ám annak megakadályozására, hogy azokat ne lopják el, s ne járjanak úgy, mint néhány éve Bécsben - ahol a teljes városra kiterjedő hálózat elindításának másnapján már csaknem 1000 bicikli hiányzott az állományból -, rendszámokkal szerelték föl a Westend City Bike-okat. Emellett 10000 forint kauciót kell majd leszurkolni.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)