A Tesco név 1923-ban született meg, amikor Jack Cohen teaszállítmányt vásárolt Thomas Edward Stockwell-től.
A kisadózókkal (pl. KATA-s vállalkozókkal) kötött szerződések és a béren kívüli juttatásként nyújtott utalványokkal kapcsolatos kötelezettségek vizsgálatára kiemelten fókuszál az adóhatóság. Erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön tájékoztatást is adott ki.
Egyes esetekben az szja törvény kedvezőbb adózást állapíthat meg a munkáltató által a munkavállalóknak adott utalványokkal összefüggésben, ennek azonban elengedhetetlen feltétele, hogy az utalvány nem lehet visszaváltható.
Az utalvány, mint rejtett prémium
A NAV közelmúltbeli ellenőrzései során számos olyan esetre derült fény, amikor a munkavállalók a részükre kedvezményes adóteher mellett juttatott utalványokat a megszerzést követően készpénzre válthatták és/vagy azt valamilyen kiemelkedő teljesítményre való tekintettel kapták.
Ez a gyakorlat több ponton jogsértőnek minősül, hiszen amellett, hogy az utalványok visszaválthatósága önmagában kizárja a kedvezőbb adókezelést, felmerülhet annak a kérdése is, hogy a munkáltató az utalványt a munkavállaló tevékenységének ellenértékeként adja-e, amely szintén kizárja a kedvezőbb adókezelést.
A jogsértő magatartás megállapítása esetén a NAV az adókülönbözet megállapításán túl bírságot is kiszabhat - ennek elkerülésére a munkáltatónak önellenőrzéssel, és a tényleges adóteher megfizetésével van lehetősége, a hatóság ellenőrzésének megkezdéséig.
- mondta el Baranyi Gábor, a Deloitte adóosztályának partnere.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A KATA törvény jövő év elején hatályba lépő módosítása jelentős visszhangot váltott ki a hazai gazdasági életben. Az emelkedő adóteherrel és az adatszolgáltatási kötelezettségekkel összefüggésben ismét előtérbe került az úgynevezett bújtatott munkaviszony kérdésköre. Fontos, ugyanakkor sokszor nem egyszerű feladat a kisadózókkal kötött megbízási, vállalkozási szerződés és a munkaviszony elhatárolása.
Kisadózóknál vélelmezik a munkaviszonyt
A vonatkozó szabályozás értelmében az adóhatóság az ellenőrzési eljárás során "vélelmezi" (feltételezi) a munkaviszony fennállását, és ennek a vélelemnek a cáfolatára ad lehetőséget. A bújtatott munkaviszony vélelme ellen szól például, ha a kisadózó az éves bevételének több mint a felét nem a vizsgált szerződő partnertől szerezte, valamint ha a megbízónak nincs utasítási joga a kisadózó tevékenységét illetően. A törvény tételesen felsorolja azokat a feltételeket, amelyek közül legalább kettőnek teljesülnie kell ahhoz, hogy a munkaviszony fennállásának vélelme megdőljön.
- mondta Kövesdy Zoltán, a Deloitte adóosztályának menedzsere.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Van, aki ezt is elhiszi - mesterségesen természetes képek
- Megérkezett a kínai elnök Budapestre - videó, képek
- A kormány nem tart szükségesnek további beavatkozást az üzemanyagárakba - a nap hírei
- Élőben a BL-elődöntő: Real Madrid–Bayern München 0-0
- Éles hangvételű üzenetet kapott Kubatov Gábor az Újpest szurkolóitól
- London: az orosz katonai hírszerzés tagja volt a londoni orosz védelmi attasé