A szervezet a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta javaslatait a Pénzügyminisztériumnak.
A legutóbbi menzareform többnyire nem hozott jelentős változást. Most a finanszírozását is átalakítanák, szigorú pontrendszert vezetnének be, valamint központilag meghatározott minőség-ellenőrzést - írja a Magyar Nemzet.
Megreformálná a menzák finanszírozását a laphoz került törvénytervezet - melyet a kormány eddig még nem tárgyalt. A javaslat szerint az állam nemcsak finanszírozná a közétkeztetést, hanem a minőségi és a szervezési feladatokba is beleszólna. Olyan cégek végezhetnének közétkeztetési tevékenységet, amelyek vállalják, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő konyhák és ebédlők kialakítására, a dolgozók felkészültségére, a táplálkozás-egészségügyi előírások betartására, az agrárpolitikai szempontok érvényesítésére, valamint arra is, hogy a felszolgált ételek gusztusosak és finomak legyenek.
A törvénytervezet szerint a menzák értékelését is figyelembe vennék, amikor az állami finanszírozás nagyságáról döntenek, ráadásul más szempontokat is beemelnének az értékelésbe: a jobban teljesítő menzék több pénzt kapnának. Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy - miután a rossz állapotok éppen az alulfinanszírozottság miatt jöttek létre - az átalakítás ne járjon forrásmegvonással, mert tovább nőne a szakadék a jó és a rossz konyhák között.
A központi támogatás egyébként nélkülözhetetlen eleme a közétkeztetési rendszernek, 2015-ben például 58 milliárd forintot, míg 2016-ban 70 milliárd forintot költöttek erre a célra. Javulás az előző menzareform óta nem nagyon volt, mert - mint ahogyan az előterjesztésben is megállapítják - a 2015-ös jelentés ugyanezeket a problémákat fogalmazta meg.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







