Válságállóbbak, vagy éppen sérülékenyebbek a hazai topéttermek, mint egy átlagos vendéglátóhely? Mutatjuk, melyik fine dining hely zárta veszteséggel a múlt évet.

„Számlával vagy számla nélkül?” – úgy tűnik ez ma már egyre kevésbé kérdés. A vállalkozások szerint ugyanis az elmúlt 10 évben közel felére csökkent a be nem jelentett bevételek aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index eredményeiből. A szürke-fekete bevételek korábban 20 százalék körül vélt aránya mára a 10 százalékhoz közelít, amiben az elektronikus számlázásnak komoly szerepe lehetett.
Lassan, de biztosan fehéredik a kkv szektor, a vállalkozások szerint ugyanis a bevételek egyre kisebb aránya lehet az, ami nem jelenik meg a könyvelésben. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgáló K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményei alapján ugyanis a cégek 12 százalékra tippelik ennek arányát. Ez pedig látványos csökkenés ahhoz képest, hogy 8-10 évvel ezelőtt még 20 százalék körüli, vagy akár azt meghaladó érték volt jellemző.
A könyvelési látenciát, azaz a könyvelésben meg nem jelenő tételek arányát elég nehéz megbecsülni, hiszen nincsenek rá adatok. A cégek azonban a saját partnereiken keresztül viszonylag jól meg tudják ítélni, hogy az adott szektorra milyen pénzügyi fegyelem jellemző, az iparág kis- és közepes vállalatai körében az árbevétel átlagosan mekkora része nem jelenik meg a könyvelésben. Ennek értéke negyedévről negyedévre, de még az elmúlt év hasonló időszakához képest sem mutat jelentős változást. Ha azonban hosszabb, 8-10 éves időtávra tekintünk vissza, akkor azért jól látszik, hogy bizony komoly javulás történt ezen a téren, amiben jelentős szerepe lehet a digitalizációnak is
– részletezte az eredményeket Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketing vezetője. „A legnagyobb lépés ebben mindenképpen az volt, hogy Magyarországon 2021. január 4-étől kötelezővé vált a NAV Online Számlázás, azaz a számlázóprogramban kiállított kimenő számlák adatainak lejelentése az adóhatóság felé” – tette hozzá a szakértő.
Következő állomás: a bejövő számlák szabályozása
A következő lendületet az adhatja a vállalkozások pénzügyeinek átláthatóságához, ha érvénybe lép az Európai Bizottság 2022. december 8-án előterjesztett jogalkotási csomagja, a ViDA (VAT in the Digital Age, áfaszabályok a digitális korban), ami szerint a bejövő számlákra vonatkozóan is komoly szabályozási változások lépnek érvénybe.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Így például kötelező lesz befogadni az elektronikus számlákat uniós szinten, ugyanis a papíralapú helyett az elektronikus számlázás lesz az alapértelmezett rendszer. A javaslatcsomag elfogadtatása ráadásul Magyarország uniós elnökségének egy fontos feladata.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


