Orbók Ilona, a Cápák között befektetője szedte egy csokorba azon emblematikus történeteket a luxusiparból, amelyek rá inspirálóan hatottak.
A Spar Magyarország működési átszervezésének már a cégpapírokban is nyoma van. Szakértők szerint ráadásul a kisajátítás veszélyes üzem, ugyanis a tulajdonost arra is rá lehet kényszeríteni bizonyos pozíciókból, hogy akár 1 forintért megváljon a vagyonától.
Ahogy arról a Pénzcentrumon is beszámoltunk, múlt hét pénteken Hans Reisch, a Spar Austria vezérigazgatója egy interjúban elmondta, kénytelenek voltak átszervezni a magyarországi Spar működését és cégstruktúráját, hogy meg tudják védeni a céget a magyar kormány befolyásától. Ennek pedig már a cégpapírokban is nyoma van – írja a 24.hu.
Lényegében ugyanis a Spar Magyarország Kft.-ből kivált egy új cég, a Spin Magyarország Kft., és az utóbbiba vitték át az ingatlanokat. A Spin a svájci leányvállalat, az ASPIAG AG tulajdona, a Spar Magyarország ugyanakkor közvetlenül a salzburgi anya, az LM Beteiligungs GmBH kizárólagos tulajdonába került. A cégiratokban a vagyon működtetésének átszervezése céljaként azt jelölték meg, hogy a szétváló cég (a Spar Magyarország) vagyona „a továbbiakban a Spar-konszern nemzetközi struktúrájának feleljen meg”.
Az üggyel kapcsolatban a lap emlékeztet, a kormány már 2010-ben meghirdette, hogy a stratégiai ágazatokban, mint amilyen a kiskereskedelem, többségi magyar tulajdont tart kívánatosnak. Azóta azonban a kiskereskedelmi láncok bekebelezélését illetően elvetélt kísérleteknél sokkal több nem történt, lényegében csak egy kormány közeli milliárdos, Jellinek Dániel vásárolta be magát egy multiba, a francia Auchanba. A lap az osztrák Spar-vezér kijelentései kapcsán szakértőket is megkérdezett, mi értelme van a Spar lépéseinek.
nemcsak a visszautasíthatatlan felvásárlási ajánlatról lehet szó, hanem minden olyan tevékenység ide sorolandó, amelynek a végeredménye kisajátításra vezethet, azaz ellehetetleníti a befektetést, ami a tulajdonost végül arra szorítja rá, hogy akár 1 forintért megváljon a vagyontól
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- magyarázta a lapnak az egyik nagy adótanácsadó képviselője.
(Címlapkép - Róka László, MTI/MTVA)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból