Ahhoz, hogy a szervezés gördülékeny legyen, érdemes előre tisztán látni a költségeket és lehetőségeket. A következőkben bemutatjuk milyen költségekre számíthat az ifjú pár 2025-ben.

Hiába a durva infláció, nem mondanak le erről a magyarok: továbbra is ugyanannyit vernének el rá
A magyaroknak nem számít az infláció, sem a háború, legtöbbjük ruhaneműből annyit vásárolna az idei évben is, mint eddig. Ráadásul, hiába drágulnak ezek a termékek, nem érzik úgy, hogy ez sokat jelentene, de olyan ruhaőrült is van, aki inkább most vásárolna be, mert fél, hogy később sokkal durvábban emelkednek majd a ruházati cikkek ára.
A magyar fogyasztók 70 százaléka idén legalább ugyanannyit tervez divatra költeni, mint tavaly,76 százalék ugyan érzékeli a ruházati cikkek és cipők árának emelkedését, azonban többségük ezt csak kismértékű drágulásnak tekinti. A fogyasztók 36% változtatott divatcikk vásárlási szokásain az ukrán-orosz konfliktus hatására, valamint 53% visszafogta kiadásait arra az esetre, ha a helyzet súlyosbodna, 14 százalék pedig további áremelkedésektől tartva többet vásárol- derült ki egy korábbi felmérésből.
A felmérésből kiderült az is, hogy Magyarországon 2022-ben az válaszadók 70 százaléka nem tartja indokoltnak, hogy kevesebbet költsön öltözködésre és divatra, mint az előző évben. Ennek oka, hogy a fogyasztók 76 százaléka bár érzékeli az általános árszínvonal emelkedését, de 46 százalék ezt csak kismértékű drágulásnak tekinti. A kutatás szerint emellett 20 százalék azoknak az aránya, akik 2022-ben kevesebbet, míg 23 százalék azoké, akik többet terveznek divatra költeni. Azok közül, akik idén kisebb összeget szánnának ruházkodásra 76 százalék továbbra is a megszokott árkategóriában gondolkodik, csak kevesebb termék megvásárlását tervezi, 14 százalék pedig inkább az alacsonyabb árszegmensből válogatna.
Azok közül, akik növelnék a divatra szánt kiadásaikat, legtöbben több, vagy magasabb árkategóriájú ruhát szeretnének vásárolni (41%), 33 százalék magasabb árkategóriában, de kevesebb árucikket vásárolna, 17% pedig ugyan annyit vásárolna, mint eddig, de inkább a magasabb árkategóriából választana.
A vizsgált piacok közül a legérzékenyebben a görög lakosság reagált, ahol válaszadók 47%-a mondta, hogy a háborús helyzet miatt át kellett gondolnia, hogy mennyi pénzt szán divatcikkekre, és 71% tervezi a kiadásainak csökkentését arra az esetre, ha a helyzet súlyosbodna. A divatkereső év elején megjelent elemzése szerint 2021-ben Magyarországon az online értékesítés közel 23 százalékkal nőtt 2020-hoz képest, és az e-kereskedelem teljes divatkereskedelemben való részesedése 19,7 százalékra emelkedett.
Egyre többen kerülnék a fast fashion üzleteket
Hazánkban a second hand boltok gomba szerű terjedésével egyre többen váltanának olyan ruházati cikkekre, amelyek fenntarthatóak. Egy korábbi cikkünkben elemeztük, hogy a divat milyen hatást gyakorol a környezetre, hiszen a divatipar az egyik legszennyezőbb ágazat, olyannyira, hogy a szakértők szerint 2000 óta szinte megkétszereződött az évente legyártott ruhadarabok száma, és ez évről évre folyamatosan nő.
Az előrejelzések szerint pedig a ruházati cikkek, illetve lábbelik mennyisége 2030-ra 81 százalékkal, 102 millió tonnára fog növekedni
- írta tanulmányában Dobos Emese, a Közgazdasági- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézet (KRTK VGI) és a Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) munkatársa.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nem rendelkezünk évek óta arról pontos adatokkal, hogy Magyarországon mennyi textilhulladék keletkezik, hiszen az elmúlt években csökkent annak a begyűjtése. A 2016-os Eurostat felmérése szerint hazánkban évente körülbelül 23190 tonna textilhulladék keletkezik, más források becsélései szerint ez akár 60-80 ezer tonnára is rúghat, aminek körülbelül a 90 százaléka a hulladéklerakókban végzi és nem kerül újbóli felhasználásra.
Ezek alapján az adatok alapján Magyarország nem tartozik a legnagyobb textilhulladékszennyezők közé, mint Anglia és Olaszország. Viszont az egy főre jutó textilhulladék újrahasznosítási aránya rendkívül alacsony, amihez hozzátartozik, hogy nagyon magas a használtruha export, ami előbb vagy utóbb hulladékként végzi.
Fontosabb a tudatos vásárlás
A magyar ruhavásárlási kultúrához évtizedek óta hozzátartozik a turkálóban vásárlás, ami mára már kifejezetten aranykorát éli és sikknek számít. Ez Dobos Emese elmondása szerint azért alakulhatott ki, mert a szocializmus alatt máshonnan nem lehetett beszerezni a nyugati termékeket, és ez a szokás a mai napig fennmaradt.A használtruhával kereskedő üzletvezetők tapasztalatai alapján az emberek ma már tudatosabban gondolkodnak, és takarékosabbak. Ez egy új pandémia okozta szokássá vált, amit valószínűleg a későbbiekben is folytatni fognak.
A fogyasztók a világjárvány alatti nagy lezárásokkor kevesebb ruhát vásároltak, sokan elkezdtek tudatosabban gondolkodni, amit a későbbiekben is meg akarnak tartani. Egyre fontosabb lesz, honnan is származnak a ruháik, és mit okoz ez a Földünknek, a használtcikkek iránti kereslet egyszerre válik trenddé és elvárássá, és egyszerre tesz jót a bolygónknak is.
Ahogy az online vásárlás is egyre népszerűbb, úgy futnak be a különböző platformokon az új ötletek is, akár a divat terén is. Mi most a Brancs közösségi finanszírozási oldalon akadtunk rá a funkyLab táskáira, amely természetes anyagokból, portugál parafából készül és teljesen fenntarthatóak.A parafa környezetbarát, mert: kinyeréséhez mindössze a kérgére van szükség, mely folyamat a fa kivágása vagy károsítása nélkül történik; a folyamat által a parafa tölgyek még több CO2-t képesek megkötni; feldolgozása vegyszermentes, forrásban lévő víz elégséges hozzá, amely könnyedén visszaforgatható; az erdőket képező tölgyek akár 150-250 évig is elélnek, változatos növény- és állatvilágnak adnak otthont.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


