A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M7-es autópálya sormási pihenőjénél ellenőriztek egy Bulgáriából Olaszországba tartó járműszerelvényt.
A most bejelentett csomag egy újabb lépést jelent az adórendszer átalakításának és egyszerűsítésének folyamatában, azonban fontos kiemelni, hogy a versenyképesség fokozása érdekében további lépésekre is szükség lesz a későbbiekben. Ezek közül is kiemelten fontos az adminisztráció további digitalizációjának támogatása, illetve a bérekre rakódó adóterhek csökkentése
A bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv számos adót érintő lépést tartalmaz. Ezek egy része már korábban is ismert volt, illetve a szakma által korábban felvetett gondolatok is visszaköszönnek - hangsúlyozta Hegedűs Sándor, a BDO Magyarország Adótanácsadási üzletágának adóigazgatója. Ezzel együtt ágazati részérdekek, de új tervek is ismerté váltak. Az akcióterv egyes elemeit részletezve a BDO Magyarország szakembere kiemelte:
- A szociális hozzájárulási adó további 2 százalékpontos csökkenése szinte borítékolható volt a korábbi időszak robosztus béremelkedés ismeretében. Kedvező, hogy ez a korábbi irány folytatódik tovább és fiókban maradt az egyszámjegyű személyi jövedelemadó koncepciója, így fennmaradt a célzottan a foglalkoztatás növelését támogató irány. Pozitív fejlemény, hogy nem sikkadt el a KIVA adókulcsának további csökkenése sem, mely korábban is párban járt a szocho csökkenésével, ezzel továbbra is fenntartva a kisvállalati adó versenyképességét.
- Az adminisztráció csökkentés keretében racionális lépés az egyéni járulékok összevonása, még azzal a következményekkel is, hogy bizonyos esetben ez akár plusz terhet is jelenthet. Itt érdemes megjegyezni, hogy további egyszerűsítést jelenthetne a szociális hozzájárulási adó és szakképzési hozzájárulás összevonása is. Szintén sokan fognak örülni az év végi adófeltöltési kötelezettség kivezetésének. Itt azonban még nem ismert, hogy ez egy lépésben, vagy a költségvetés helyzetének függvényében több lépésben fog-e megvalósulni.
- Az EVA kivezetése nem okoz meglepetést, hiszen tavaly decemberben lehetett azt utoljára választani, ami részben válasz volt az elmúlt évek folyamataira, mely szerint az evások fokozatosan áttértek más kedvezőbb adóterheket jelentő adózási formákra. Könnyen belátható okokból ez a csomag nem foglalkozik a KATA mértékének emelésével, noha az egyre megkerülhetetlenebbé válik, a későbbi, előrevetíthető negatív társadalmi következmények miatt.
- A szálláshely-szolgáltatók egyik szeme nevetni, a másik sírni fog még akkor is, ha első olvasatban a bejelentett 13 százalékpontos áfa csökkentés több előnyt ígér a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájáruláshoz képest. Ha azonban közelebbről nézzük meg mindezt, akkor ez utóbbit a magánszemélyek számára szolgáltatók esetén az áfa nyereség megnyerésével kompenzálni tudják azonos bruttó árak mellett, addig az üzleti turizmusra koncentrálók ezt csak áremeléssel fogják tudni kigazdálkodni. A teljesség kedvéért azt is érdemes megjegyezni, hogy a turizmusfejlesztési hozzájárulás kiterjesztése szembe megy az adónemek és adóadminisztráció csökkentésének irányával.
- A fejlesztési adókedvezmények értékhatárainak csökkentése további lendületet adhat a beruházásoknak, igaz az ezzel járó adminisztrációs előírások egyszerre jelenthetnek költséget és kockázatot is a kis és közép vállalkozások számára.
Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








