Nepp Zoltán, a Lidl Magyarország beszerzési ügyvezető igazgatója szerint a lánc hazai nyereségességének kulcsa a hatékonyság és a szigorú költségkontroll.
Tavaly megközelítette a 30 ezret a cégvezetéstől eltiltottak száma, a 2016-ban eltiltottak 15 százaléka, minden hetedik ember az építőiparban dolgozott - írja a Magyar Idők.
Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója a napilapnak azt mondta, mintegy négyezer magánszemély van eltiltva a cégvezetéstől az építőipar területén, a számuk tavaly megkétszereződött. Ez az arány megfelel a teljes vállalati szféra arányainak: tavaly kiemelkedően sok, több mint 13 ezer magánszemélyt tettek ily módon feketelistára, amivel számuk megközelítette a 30 ezret.
Az Opten szerint az eljárás alá vontak száma az elmúlt két évben erőteljesen nőtt: már 2015-ben több mint 12 ezer magánszemély ellen hoztak ilyen döntést, noha azelőtt évente legfeljebb egy-kétezer ilyen eljárás történt. Pertics Richárd szerint a nagyszámú eltiltás a vállalati struktúra gondjaira mutat rá, másfelől a "gyógyulás" egyik eszközeként is értelmezhető. Az eltiltások növekedése ugyanis a problémás személyek erőteljesebb kiszűrését is jelenti.
A cégbíróság jogerősen megállapított hitelezői követelések és be nem fizetett pénzbírságok esetén tilt el valakit a cégügyektől. Az eltiltás öt évre szól cégvezetési, cégképviselői jogkörtől, és bizonyos típusú tulajdonosi szerepköröktől.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







