Az online vásárlási szokások folyamatosan változnak: a fogyasztók egyre inkább az azonnali, kényelmes és rugalmas megoldásokat keresik.
A nagy kereskedelmi láncok a törvényi szigor ellenére is megtalálják a módját, hogy különböző jogcímeken többletbevételre tegyenek szert a beszállítóiktól. Akár háromszázezer forintba is kerülhet például, ha valaki a termékével be akar kerülni az akciós újságba - írja a Magyar Nemzet.
A lap egy, a Gazdasági Versenyhivatal által megrendelt felmérésre hivatkozva azt írja, hogy az utóbbi években a beszállítók érdekében bevezetett szigorítások valamelyest javítottak helyzetükön, teljes körű védelmet azonban nem nyújtanak számukra.
A láncoknál ugyanis rövid idő alatt kialakultak azok a technikák, amelyekkel lényegében meg tudják kerülni a korlátokat. A korábbi belistázási díjból (amelyet azért fizetett a beszállító, hogy terméke bekerülhessen a lánc kínálatába) így lett terméktesztelési vagy kipróbálási díj. Nem ritka, hogy a lánc nem elégszik meg a nemzetközileg is elfogadott tanúsítványokkal, ragaszkodik saját minőség-ellenőrzési rendszeréhez, melynek költségeit szintén a beszállítókkal fizetteti ki. Ennek évi költsége akár több százezer forintra is rúghat beszállítónként.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






