Miközben a piacon akár 400 forint feletti árat kérnek a meggy kilójáért, a termelőknek alig harmadát kínálják a kereskedők. Az ipari meggyért 60 forintot adnak, annyiért már leszedni sem éri meg - tudósít a Népszabadság.
A múlt héten még viszonylag jól indult a meggyszezon, a kereskedők többsége még kilónként száz forint feletti nettó összeget ígért az ipari feldolgozásra szánt meggyért. Néhány napja azonban különböző, főleg minőségi okokra hivatkozva vagy csupán bruttó 60-65 forintot kínáltak, vagy teljesen meg is állt az átvétel.
A kereskedők a feldolgozók megbízásából valószínűleg az időhúzásra játszanak. Több gazda úgy véli, hogy a tavalyi rendkívül magas 220-230 forintos árak miatt vesznek elégtételt. A szedés azonban egyre drágább, a szedés 4500 - 5000 forint körül van, amiért 60 kiló meggy szedése várható el. Lengyelországban az óradíj már közelíti a 4 eurót.
Szerte az országban vannak olyan feldolgozók, akik tegnap kilónként nettó 80-100 forintért vették át a meggyet, azonban olyanok is, akik csupán 60 forintot ígértek és 200 napos fizetési határidőt. Szakértők szerint a magasabb árat adók német tulajdonban vannak, s maguk dolgozzák fel a gyümölcsöt, a többiek pedig bérmunkára kaptak megbízást és előleget.
A napokban tartott uniós megbeszélésen kiderült, hogy a magyarok konkurensének számító Lengyelországban az átlagoshoz képest 60-70 százalékos termésre készülnek, Szerbiában pedig a kora tavaszi fagykárok miatt a tavalyi termés felével számolnak. Az európai összes termés 300 ezer tonna körül várható, amely 10-15 százalékkal alacsonyabb, mint az elmúlt 3 év átlaga.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







