Nem javul a fizetési fegyelem

Pénzcentrum
2008. április 9. 08:02

Az idei év első negyedében 2007 hasonló időszakához képest 21 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója. A leginkább kockázatos iparágaknak továbbra is az építőipar valamint a kis- és nagykereskedelem minősülnek.

Coface előrejelzése szerint erre az évre sem várható lényeges javulás. Az idén a sertés- és baromfitenyésztést kiszolgáló takarmányértékesítés, továbbá az élelmiszer-feldolgozó ipart érdemes fokozott figyelemmel kísérni. Kockázatos terület a fémfeldolgozás, és az élelmiszer-ipari kiskereskedelmi beszállítás.

A Coface Hungary legfrissebb elemzése szerint 2008 első negyedévben 21 százalékkal nőtt a fizetésképtelenséggel kapcsolatos hazai cégeljárások száma. Közel harminc százalékkal növekedett meg a végelszámolások száma Ennek több oka is lehet: a végelszámolás egyszerűbb, mert a cég saját könyvelőjét vagy ügyvezetőjét is megbízhatja az eljárás lebonyolításával, nincs szükség külső szakértő bevonására. Előszeretettel választják ezt az eljárást azért is, mert ha a cégnek adósságai vannak, a tulajdonosnak lehetősége van a cégvagyon kimentésére. Gyakori az a tény, hogy a hitelező figyelmét elkerüli az információ, hogy végelszámolást indított az adott cég maga ellen vagy csak akkor jut a tudomására, amikorra a vagyon eltűnt, és az eljárás átfordul felszámolásba. A felszámolási eljárások volumene pedig 14 százalékkal nőtt meg.

Továbbra is rendkívül alacsony az "igazi csődeljárásoknak" a száma, amelyek a vállalkozások fizetőképességének helyreállítására, azaz azok megmentésére irányulnak. Sajnálatos, hogy idehaza a fizetésképtelenség a gyakorlatban valójában a vagyon eltűnését jelenti. A csődvédelem hatékony eszköz lehetne, ha élnének vele a hazai cégek, de évente a több ezer felszámolási eljárás mellett csak néhány csődeljárás indul, és számuk az elmúlt években folyamatosan csökken. 2008 első három hónapjában sajnálatos módon csak 2 ilyen eljárás indult Magyarországon, jóval kevesebb, mint 2007 első negyedévében. A hazai fizetőképességi helyzet továbbá romlik. A Coface előrejelzése szerint 2008-ban a helyzet nem fog javulni. - véli Dercze Zoltán, a Coface Hungary országigazgatója.

A fizetésképtelenségi eljárások ágazati számát vizsgálva kiderül: a legtöbb fizetésképtelenségi eljárásban továbbra is az építőipari és kis-, illetve nagykereskedelmi cég érintett, az összes hazai fizetésképtelenségi eljárás 30%-át kereskedelmi vállalkozások, további 17%-át építőipari cégek ellen indították az év első három hónapjában. Ezek mellett az eljárás alá vontak között az ingatlangazdálkodási, a turisztikában, valamint a számítástechnikai tevékenységet folytató vállalkozások vannak nagy számban. A kockázatosságot reálisan tükröző fizetésképtelenségi hányadot tekintve a biztonsági tevékenységet folytató cégek, valamint a textil- és az építőipar áll az első három helyen, de az azt követő takarítás, fuvarozás, papíripar és fémipar értéke is az országos átlag fellett található.

A földrajzi eloszlást vizsgálva kiderül, hogy 2008 első negyedévében a legtöbb eljárást természetesen a fővárosban, Szabolcs-Szatmár-Bereg valamint Pest megyében folytatták. Budapesten az eljárások 31,84%-át, Szabolcsban pedig 11%-át indították. Érdemes megjegyezni, hogy az eljárások százalékos megoszlásához hasonlóan a hazai vállalkozások 40%-át is a fővárosban regisztrálták

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kockázatkezelési kérdésekben nem gondolkodnak előre a magyar vállalatok. Magyarországon a társaságok legtöbbjének nincs átgondolt kockázatkezelési stratégiája, hiányzik a tudatos gondolkodásmód. Sok cég azért nem lép fel időben partnerével szemben, mert fél attól, hogy ha ezt megteszi, nem kap a jövőben megrendelést, ami esetlegesen egzisztenciális gondokat okozhat nála. Megoldást kíván az is, hogy a vállalkozások túlnyomó többségénél nem alakultak ki a megfelelő követelésmenedzsment-szabályok, a követelések nyilvántartását, behajtását gyakran a cég vezetője, a pénzügyi vezető vagy éppen a könyvelő végzi - ez azon túl, hogy értékes időt vesz el, nem is túl hatékony. De az igazi kockázatkezelés a partnerkapcsolat létrejötte előtt, a vevők leinformálásával indul.

A legtöbb Coface-hoz beérkező behajtási ügy elkerülhető lett volna megfelelő vevőminősítéssel. Sajnálatos, hogy a magyar vállalkozások alig 2 százaléka vásárol céginformációt, akár csak egyetlen vevőjéről is. Ilyen szolgáltatásokat a legtöbb esetben csak a nagyobb vállalatok vesznek igénybe, ugyanis ezen körben kialakult kockázatkezelési eljárásokkal rendelkeznek. Ellenben a kisebb cégek vezetői között sokan úgy vélik, hogy tisztában vannak vevőik pénzügyi helyzetével - mondja Dercze. Ezért a cégvezetők gyakran feleslegesnek tarják a nyilvánosan elérhető adatokból való releváns következtetések levonásának lehetőségét. A szakember fontosnak tartja, hogy a vállalatok ezeken a beidegzett szokásokon hamar változtassanak, mert a gazdaság szereplőinek fizetőképessége romlik- hívja fel a figyelmet Dercze Zoltán.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13