2019. április 26. péntek Ervin

Úri huncutság? így piheni ki magát a fáradt pesti elit


Csaknem ötödével nőtt, elérte a 3,8 milliárd forintot a budapesti fürdők árbevétele az első negyedévben. A 11 nyitva tartó létesítményt közel egymillió fizető vendég kereste fel - írja a Világgazdaság.

Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) értékesítési és marketingigazgatója a lapnak elmondta: január-márciusban 980 ezer fizető vendég kereste fel a fürdőket, 67,5 ezerrel több, mint az ugyancsak rekordokat döntő 2018 első három hónapjában. A látogatók száma egy év alatt 7,4 százalékkal, az értékesítés nettó árbevétele 18,9 százalékkal, 600 millió forinttal nőtt.

A műemlék fürdők vendégforgalma dinamikusabban nőtt, mint a budapesti turizmus mutatói, aminek egyik oka, hogy a fürdők egyre népszerűbbek a fővárosba látogató külföldiek körében, a másik, hogy jelentősen bővült a magyar vendégkör is. 

A csaknem 20 százalékos bevételnövekedésben jelentős szerepe volt a helyi szolgáltatásokra, mindenekelőtt masszázsra és egyéb gyógyászati kezelésekre szóló jegyek bővülő eladásának, valamint a saját márkás termékcsomagok iránti élénk keresletnek. A társaság illetékese a lapnak elmondta: a három árkategóriában kínált, különböző termékeket - törölközőt, köntöst, tusfürdőt, sampont, szappant, krémeket - és másodlagos szolgáltatásokra szóló jegyeket tartalmazó csomagokból naponta több százat értékesítenek.

Az idei strandszezon hivatalosan április 27-én, jövő szombaton indul, a strandbelépők árának változtatásáról még nem született meg a hivatalos döntés.

KIHÚZNA A BAJBÓL 300 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 300 ezer forintos hitelösszeget, és 24 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 14 261 forintos törlesztőrészlettel az Erste nyújtja (THM 13,79%), de nem sokkal marad el ettől az OTP 14 875 forintos törlesztőt (THM 18,73%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a CIB és a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Spar

04.25-04.30
Országos

Interspar

04.25-04.30
Országos

Aldi

04.25-04.30
Országos

Lidl

04.25-04.30
Országos

Auchan

04.25-04.30
Országos

Tesco

04.23-04.30
Országos

Praktiker

Tavasz, nyár, kert
04.04-07.31
Országos

  Ajánlatunk