12 °C Budapest

Guruló nyaralók a Balatonon, Adrián - így utaznak mostantól a magyarok?

2020. május 16. 07:14

A koronavírus egyelőre az életünk része, és ha a járvány lecseng, valószínűleg akkor sem lesz minden ugyanolyan, mint korábban volt. Feltételzhető, hogy megváltoznak például az utazási szokások, az utazni vágyók számára az elsődleges szempont a biztonság lesz. Van rá esély, hogy a helyzet nagy nyertese a lakóautópiac lesz. A bérléssel és gyárással foglalkozó cégek legalábbis így gondolják. A Pénzcentrum utánajárt, milyen anyagi vonzatai vannak, ha valaki ezt az utazási formát választaná, és van-e még esély idén nyárra bérelni járművet.

Egyelőre nem látni még a koronavírus-járvány végét, de az valószínűsíthető, hogy a pandémia elmúltával sem lesz minden ugyanolyan, mint korábban. Jelentősen megváltozhatnak az utazási szokások. A vírus kirobbanása előtt gyakorlatilag bárki nagyon könnyen és gyorsan megszervezhette az utazását, pillanatok alatt vásárolhatta meg a repülőjegyet és foglalhatta le a szállást. Pár hónappal ezelőtt teljesen természetes volt, hogy egy úticélt többszöri átszállással érhettünk el, hogy rengeteg emberrel várakoztunk, ettünk, ittunk vagy épp aludtunk a repülőtéren, várva a járatunkra, miközben most azt is nehéz elképzelni, hogy maszk és akár gumikesztyű nélkül felszálljunk valamelyik vonatra.

Noha a szállodák, panziók fogadhatnak már vendégeket vidéken, persze a védőtávolság betartásával, azért az valószínű, hogy egy wellness hétvége még egy jó darabig nem lesz ugyanolyan, mint a járvány előtt volt. Az elsődleges szempont sokak számára a biztonság lesz. Sok utazó igyekszik majd kerülni a tömeget, a zárt terekben összesűrűsödött ember-masszát. Hogy milyen lesz a jövő turizmusa, arról csak találgatások vannak. Feltételezhető, hogy sok család a repülős, buszos utazás helyett inkább a saját autóval történő utazást fogja előnyben részesíteni, de sokakban felmerülhet a lakóautós nyaralás ötlete is.

Ennél kevés biztonságosabb utazási mód van, én biztosra veszem, hogy a jövőben meg fog nőni a lakóautók bérlése és vásárlása iránti igény is

 - mondta a Pénzcentrumnak Kertész Gábor, a Magyar Lakóautó Klub vezetője, az egyedi lakóautó építéssel és szervizzel foglalkozó Biwak Kft. tulajdonosa. Kertész elmondta, a lakóautóipar nagyon dinamikusan fejlődik, ez részben annak is tudható be, hogy miután

a 2010-es évek közepén több terrorcselekmény is turisztikai szempontból népszerű nagyvárosokban, sőt, turistabuszok, szállodák ellen követtek el, sokan inkább a lakóautós utazás felé fordultak.

Kertész szerint a COVD-19 hatása is az lesz, hogy egyre többen fognak lakóautót bérelni vagy vásárolni.

Aki csak évente egy-két héten keresztül használná a járművet, az jobban jár a bérléssel, de ha hétvégén vagy a hosszú hétvégéken is utazna, érdemes lehet vásárolni egyet

- jegyezte meg, hozzátéve, ha valaki most fontolgatná egy használt lakóautó vásárlását, mindenképp konzultáljon előtte egy erre szakosodott szervizzel.

A beázás jeleit mutató példányt például soha nem szabad megvenni, ugyanis a javítás több százezres, vagy akár milliós tétel is lehet

- mondta a szakember, hozzátéve, a lakóautóban található készülékek is drágák, vagyis mindent ki kell próbálni, de a legjobb, ha vásárlás előtt elvisszük a kinézett darabot egy szervizbe átvizsgálásra.

Óriási szabadságot ad, hogy ha péntek este, munka után úgy tartja kedvünk, csak beülünk a családdal az autóba és elindulunk, lényegében bárhová. A mi lakóautónk mindig útra készen áll, tényleg csak a ruhákat kell bepakolni és mehetünk is

 - mondta Kertész, hozzátéve, egy lakóautó fenntartása sem kerül sokkal többe, mint egy második személyautóé, nem igényel több szervizelést, mint bármelyik másik jármű.

Akár idén nyáron is útra kelhetünk a négykerekű nyaralóval

A több mint 20 éve működő VPT Group többek között lakóautók bérbeadásával és szervizeléssel, valamint felszerelések és kempingkellékek értékesítésével foglalkozik. Az új koronavírus felbukkanása a céget is érintette, mind a bérlés, mind a szerviz heteken át szünetelt.

Az elmúlt hetek kiesése azonban vélhetően vissza fog jönni, mert már most nagyon sokan érdeklődnek a bérlési lehetőségek iránt, sokan fordultak hozzánk azzal, hogy azt gondolják, ez a legbiztonságosabb utazási forma

 - közölte a cég a Pénzcentrum megkeresésére, hozzátéve, még az sem késett el, aki most szeretne a nyárra lakóautót bérelni. Minden, a telephelyre visszaérkező jármű ózonos fertőtlenítésen, vagyis egy antibakteriális, vírus és penészgombaölő, valamint szagtalanító eljáráson esik át a biztonság érdekében.

A bérléshez minimum két éve megszerzett, B kategóriás, érvényes jogosítvány szükséges. A vállalattól megtudtuk, tapasztalataik szerint a fiatalabbak inkább a kisebb kempingbuszokat részesítik előnyben, míg a nagycsaládosok és az idősebbek a félintegrált és alkóvos modelleket.

Lakóautó-kisokos

Ebben a cikkben kifejezetten a lakóautókkal foglalkozunk. A lakóautónak is több fajtája van:

Kempingbusz: Kisméretű, maximum 4, de inkább 2 személyes, lakóautóvá alakított mikrobusz/furgon.

Alkóvos lakóautó: Olyan lakóautó, melynél a vezetőfülke fölötti rész fixen egy nagyméretű franciaággyá van kialakítva. Az alkóv létrával érhető el. Ezek a lakóautók kicsit magasabbak és nagyobb a fogyasztásuk, mint a többié, cserébe nagyobb a belső tér, akár 6 személyes is lehet. Nagyobb családoknak különösen ajánlott.

Félintegrált lakóautó: Alkóv nélküli, alacsonyabb felépítményű, az alkóvoshoz képest alacsonyabb fogyasztású lakóautó, mely 2-4 főnek ideális.

Integrált lakóautó: A vezetőfülke nélküli alvázra teljes egészében a lakóautó gyár által felépített egy légterű, luxus kategóriába tartozó lakóautó. A hátsó iker- vagy franciaágyak mellett a vezetőülések fölött általában egy lehúzható franciaágy is található.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A lakóautókkal szemben a lakókocsik különálló, guruló garzonok, amit a személyautóval vontatunk.

A 2000-ben alakult, lakóautó bérléssel, értékesítéssel és szervizzel foglalkozó Suwenor Kft. munkatársa, a bérbeadásért felelős Sallai Tamás megkeresésünkre közölte, az elmúlt évek tapasztalatai is azt mutatják, hogy egyre többen választják a lakóautós utazást, és az ügyfelek száma csak nőni fog.

Nagyobb fellendülést várunk a piacon, várhatóan már idén júliusban, augusztusban érezhető lesz ez, de a jövő évi szezonban még inkább

- mondta Sallai, hozzátéve, rendszerint már a húsvéti hétvégére sokan bérelnek a cégtől lakóautót, és nagy a foglaltság a május 1-i, illetve a pünkösdi hosszú hétvégén is, ez azonban idén kimaradt.

Sokan eltolták a tervezett utat nyár végére, egyelőre úgy tűnik, a július és az augusztus erős hónap lesz. A járvány második hulláma miatt azonban a szeptember-október még kérdéses

 - jegyezte meg. Sallai elmondta, nyáron a bérlés minimális időtartama 10 nap, és indulás előtt a teljesen kezdők számára biztosítanak egy jó másfél órás "gyorstalpalót", hogy az utazók megtanulják, mi hogyan működik a lakóautóban, ne érje őket semmi váratlanul.

Nyaranta átlagosan egy-két nap szünettel egymást váltják a lakóautók ügyfelei, ezért mi ózon generátorral szoktuk fertőtleníteni a járműveket. Soha nincs 100 százalékos kihasználtság, mindig hagyunk néhány tartalék autót, hogy ha bármi történne, ha valamelyik visszaérkező lakóautó szerelésre szorulna, a következő ügyfél akkor is el tudjon indulni

- tette hozzá.

Piszkos anyagiak

A bérlés nem olcsó.

Az ár függ az utazás időpontjától (elő- és utószezonban valamivel olcsóbb), a kiválasztott modelltől és a bérlés időtartamától.

Az is változó, hogy a különböző bérléssel foglalkozó cégeknél pontosan mi is tartozik bele a bérleti díjba és milyen járulékos költségek merülnek fel. Általánosságban elmondható, hogy a modellektől függően 20-50 ezer forint körüli napi bérleti díjjal lehet kalkulálni. Egy standard lakóautót (nagyjából olyan, mint egy egyszerű garzonlakás: beépített konyhával és étkezővel, mikróval, tévével, hálóhelyekkel és zuhanyzós, WC-s fürdőszobával) naponta 25-30 ezer körüli összegért lehet bérelni, a prémium kategóriás modellek már drágábbak, 30-40 ezer forint körül mozog a napi bérleti díj, a felső kategóriás, luxus lakóautók bérleti díja pedig 41-50 ezer forint körül alakul.

A bérlés mellett persze költeni kell az üzemanyagra is. A jármű fogyasztása nagyban függ a sebességtől és a vezetési stílustól is, de az átlagfogyasztást tekintve a kempingbusz 100 kilométeren 8-10 litert, a félintegrált és az integrált lakóautó 10-12 liter, az alkóvos pedig 12-14 liter benzint fogyaszt - tudtuk meg a VPT-től.

A kaució általában 200 ezer és 300 ezer forint körül van, ez a különböző cégeknél változó, amit visszakapunk, ha a kölcsönzési idő lejártával sérülésmentesen szolgáltatjuk vissza az autót. A fizetés menete általában két részletben történik: foglaláskor a teljes összeg 50 százalékát kell kifizetni, az autó átvételekor pedig a maradék 50 százalékot, illetve a kauciót kell befizetni.

Ha valaki gyakran utazna, szóba jöhet a vásárlás

Egy új lakóautót valószínűleg kevesen engedhetnek meg maguknak, hiszen az ára 15-20 millió körül mozog, modelltől, felszereltségtől függően. Ezért inkább abból indultunk ki, milyen költsége lenne egy használt, de jó állapotban lévő darabnak.

Érvényes magyar papírokkal és forgalmi engedéllyel rendelkező, klímával, hűtőszekrénnyel felszerelt 2005-ös lakóautót már másfél millió forintért kaphatunk. Ugyanakkor egy ilyen idős autónál már azért felmerülhetnek problémák, amikre később költeni kell.

Egy garanciális, szervizkönyvvel, érvényes magyar iratokkal, automata klímával rendelkező, két éves modell viszont már közel 10 millió forint. Ugyanakkor, még ha egy fiatalabb, jobb felszereltségű autóban is gondolkozunk, a vásárlás előtt érdemes konzultálni szakemberrel, ahogy egy használt személyautóval, úgy egy használt lakóautóval is könnyen pórul járhat az ember.

A fenntartási költsége egyébként egy lakóautónak sem sokkal több, mint bármelyik személyautónak: gépjárműadót és kötelező biztosítást kell fizetni. Számolni kell viszont a tárolással, ha nincs otthon kert vagy garázs, ahol eláll, amikor nem használjuk. Ráadásul a lakóautókon nagyon sok a könnyen károsodó műanyag elem, ami helytelen tárolás esetén könnyen tönkremegy - ennek pedig borsos ára van, a szerelési költségek nem olcsók.

Az biztos, hogy vásárolni akkor éri meg igazán, ha évente többször is utazik vele valaki, és nem csak a kertben áll. Ellenkező esetben jobban járhatunk a bérléssel, ami ugyan nem olcsó, cserébe viszont nem kell senkihez sem alkalmazkodni, nincs fix indulási idő, ahogy fix úti cél sem, és biztos, hogy a tömegtől sem kell tartani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem