Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
A MÁV-nál vége a nyári menetrendnek, ennek pedig súlyos következményei lettek a balatoni idegenforgalomra nézve. Peronon maradt utasok, ideges kalauzok, vagonban nyomorgó biciklisek. Mutatjuk, mi történt tegnap a vasúton.
- indította levelét ma reggel a Pénzcentrum egyik olvasója.
Olvasónk, társasága és a többi biciklis végül több vonatra tudott csal felszállni, mivel a személyszállító vagonokra kevés kerékpár fér csak fel a kocsik előterébe. Ma reggel felhívtuk a MÁV ügyfélszolgálatát, ahol a Pénzcentrum munkatársának megerősítették a hírt, miszerint a nyári menetrendig nem közlekedtetnek egyszerre sok kerékpár szállítására alkalmas vasúti kocsikat, és azt is elmondták, a hagyományos vagonokra az előtérben lehet elhelyezni bicikliket, rendelkezésre álló tér függvényében kettőt, de maximum négyet.
A lapunkhoz eljuttatott élménybeszámoló szerint a tegnapi állapotok meglehetősen kaotikusak voltak, a kalauz is feszülten reagált arra a helyzetre, hogy egyszerre sokkal több biciklis akart felszállni a vonatra, mint amennyinek hely lett volna. Az olvasónk által a szerkesztőségbe eljuttatott képek tanúsága szerint, a megengedett kettő-négy biciklinél valamennyivel többet, és nem is csak az előtérbe engedtek fel végülis arra a szerelvényre, melyre ő is felszállt,

A helyzet pikantériája, hogy egyértelmű törekvés a Balatonnal kapcsolatban, hogy a terület ne kizárólag a nyári, legforróbb hónapokban vonzzon turistákat. Ezzel a céllal jött létre 2014-ben a Balatoni Kör is, amely vezető Balaton környéki borászokat, vendéglátósokat tömörít. A civil szervezet terveiről és tevékenységéről szóló cikkünk ide kattinitva érhető el. Mint az a fenti beszámolóból kiderül, az első őszi hétvégén sokan bicikliztek még a Balaton környékén, ám a kerékpárosok kiszolgálására a MÁV rendszer szinten nem volt felkészülve.
*A cikkben leírtakkal ellentétben a MÁV-nál nem szeptember 1-jén, hanem augusztus 28-án volt menetrendváltozás, ekkor lépett ugyanis életbe a nyárit váltó országos menetrend. Az olvasónktól kapott információval szemben tehát az igazság az, hogy már augusztus 28. óta nem közlekednek biciklis vagonok a MÁV vonalain. A cikk érdemi részét ez nem befolyásolja, a hibáért elnézést kérünk.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







