Kedden maradnak a felhők, kezdetben párás, ködös lehet az idő. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás előfordulhat.
Szombaton a magyar vasútnál több súlyos meghibásodás történt: három mozdony robbant le, és több járat jelentős késéssel közlekedett. A MÁV által tapasztalt problémák strukturális gondokra utalnak, amelyek nem az időjárásra, hanem a vasútvonalak állapotára vezethetők vissza.
Szombaton komoly fennakadásokkal indult a nap a magyar vasúton. Még reggel 7 óra előtt leállt a Debrecenből Budapestre tartó Cívis InterRégió mozdonya Ceglédnél. Az utasok a Z70-es zónázóval folytathatták útjukat a Nyugati pályaudvarra.
Röviddel ezután a nyugati országrészben is problémák adódtak: a járműhiba miatt sem a Szigetvárra tartó Pannónia InterRégió, sem a Keszthelyre közlekedő Lesence expressz nem tudott időben elindulni Szombathelyről. A MÁVINFORM kezdetben 30 perces késésekről számolt be, majd a Lesence expressz késését 70 percre módosította - számolt be a 444.hu.
Késő délelőtt az 1-es fővonal is bajba került, amikor Hegyeshalomnál meghibásodott a Budapestre tartó Railjet mozdonya. Az utasok így motorvonattal tudtak tovább utazni, és mintegy 40 perc késést szenvedtek el. Az Ausztria felé tartó járatok is érintettek voltak, mivel a Railjet nem hagyhatta el Hegyeshalmot.
Kora délutánra a nap harmadik mozdonyhibája is megtörtént: a Békéscsabáról Budapestre tartó Békés IC mozdonya Csárdaszállásnál romlott el. Az utasoknak meg kellett várniuk az egy órával később érkező következő IC-t, hogy folytathassák útjukat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A nap során a hegyeshalmi állomáson meghibásodott a felsővezeték is, ami további késéseket okozott: a Tisza EC 30, egy Railjet 40, a RegioJet pedig 50 perccel később érkezett céljához.
Bár ezek a hibák nyáron gyakrabban fordulnak elő a forróság miatt, a mostani problémákat nem az időjárás okozta, hanem a MÁV egyre súlyosabb strukturális nehézségei, amelyek a vasúti hálózat fenntartásának hiányosságaira utalnak.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








