Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési lehetőséghez jut.

Rengeteg vadregényes táj várja a túrázókat a vidéki Magyarországon, ezeket mind imádni fogják
A szeptemberi időjárás kifejezetten kedvez a szabadtéri programoknak, így érdemes most kirándulni, túrázni indulni. Azoknak, akik nem vágnának keresztül az országon egy-egy nagyobb látnivalóért, érdemes lehet a közeli erdőket vagy nemzeti parkokat megcélozniuk. A HelloVidék 5+1 tanösvényt ajánlott olvasóinak.
Az egész évben, szezonon kívül is látogatható Fényes Tanösvény egy negyvenhárom állomással rendelkező, 1,5 kilométer hosszú ökoturisztikai útvonal, amely interaktív módon mutatja be a fürdő területének természeti kincseit. Egyszerre informatív és szórakoztató turisztikai attrakció, mely bővelkedik kalandokban: önállóan, kötélhídon és csónakkal járhatják be a látogatók, és megcsodálhatják a karsztforrások lenyűgöző élővilágát. A portál ezúttal ezt a vidéket járta be tüzetesebben. Ám ajánlottak egyéb érdekes útvonalakat is az őszre, ezek a következők:
1. Kis-Tisza Ökocentrum - Tiszalök
A tanösvény mintegy 3 kilométer hosszan bejárható gyalogútvonal, amelyet bemutató ismeretterjesztő táblák színesítenek, valamint különböző bemutatóterek is helyet kaptak annak területén. A természetvédelmi tanösvény 2023-ban teljesen megújult, és újabb tematikus bemutatóterekkel, illetve interaktív ismeretterjesztő és játékelemekkel bővült.
2. Mártélyi tanösvény - Hódmezővásárhely
A tanösvény 8 állomáson keresztül mutatja be a Körtvélyesi és az Ányási holtágak életét, a helyi élővilágot, a 19. századi folyószabályozásokat, illetve az árvíz elleni védekezés történetét és módszereit. Nagyjából 2,5 kilométert tesz ki az út.
3. Erzsébet ligeti tanösvény - Gyomaendrőd
2015-ben bővült az Erzsébet liget sok-sok játékkal, játékos tanösvénytáblával és csónakázási lehetőséggel. Az interaktív tanösvény háromféle útvonalat foglal magában, mindenki választhat, hogy a víz, az erdő, vagy a játékos feladatok vonzzák leginkább.
4. Sóstó Tanösvény - Székesfehérvár
A Sóstó-Homokbánya Természetvédelmi Terület Székesfehérvár belvárosától két és fél kilométerre található, szerves részét képezi a város lüktető életének. 218 hektáron helyezkedik el, melyből 121 hektár országosan védett
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
5. Nádirigó tanösvény - Tiszakécske
Tiszakécske képviselő-testülete a holtágat és környezetét helyi jelentőségű védett természeti területté (röviden helyi védett területté) nyilvánította 2016-ban, aminek kiterjedése 180 hektár, ebből a holtág-rendszer 100 hektár. Parkosított környezete kedvelt kirándulóhely.
+1 Malom-völgyi tanösvény - Tardos
Tardos község mellett, a Gerecse hegység ölelésében található a Malomvölgyi-tó, ami egy kiépített horgászhely, de környéke sokak által kedvelt kirándulópont. A tó körül található a Malomvölgy tanösvény,

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.

Itt verte el a legtöbb magyar a játékpénzt a SZÉP-kártyákról: ez történik, ha minden zseb átjárható?
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


