Baleset miatt korlátozzák a forgalmat az M1-es autópályán Bicske térségében, ahol két személyautó ütközött össze Budapest irányába.
A zéró tolerancia fenntartása mellett foglalt állás a Belügyminisztérium, mivel azzal közúti balesetek előzhetők meg.
Fontosnak tartja a Belügyminisztérium az alkoholfogyasztással kapcsolatos zéró tolerancia fenntartását, azzal ugyanis közúti balesetek előzhetőek meg. A minisztérium szerint a kormány sosem tárgyalt ezzel ellentétes előterjesztést – írja a 444.hu Rétvári Bence írásbeli válaszára hivatkozva.
Rétvári válasza Bakos Bernadett LMP-s képviselő államtitkárságnak címzett kérdésére érkezett. A képviselőnő kérdése úgy hangzott, hogy az Árpád hídi baleset után jó ötlet-e az alkoholfogyasztással szembeni zéró tolerancia megszüntetése.
Ezzel szemben a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium július végén megerősítette, hogy vizsgálják az Európában a legszigorúbbak közé tartozó zéró tolerancia kérdését. A 2008-ban bevezetett szabályozás megváltoztatásának kérdése évről évre felvetődik egyébként, az utóbbi években leginkább a borászok sürgették, hogy kis mennyiségű alkohol elfogyasztása után is engedélyezzék az autóvezetést.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







