A forint egy pici gyengüléssel nyitott az euróval szemben, a dollár jegyzése azonban gyengült.
Lassan tényleg megérkezik a jó idő, hamarosan nyitnak a strandok, a pünkösdi hosszú hétvégére már szinte mindenhol látogathatóak lesznek a kültéri mesterséges fürdőhelyek. Összeszedtük melyik fővárosi strand mikor nyit pontosan, és megnéztük azt is, mennyit emelkedtek a strandbelépők 2022 és 2023 között.
Mint arról a Pénzcentrum beszámolt, a hét elején még országszerte napos, száraz idő várható, a maximum-hőmérséklet azonban kissé visszaesik és jellemzően 20 Celsius-fok körül alakul. A hét második felében az ország délnyugati részében megnövekszik a felhőzet és ott eső, zápor is lehet, míg máshol nagyrészt napos idő várható. Pénteken az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult lesz az ég, arrafelé eső, zápor előfordulhat, másutt nagyrészt napos időre van kilátás csapadék nélkül: a minimum-hőmérséklet 6-13, a maximum-hőmérséklet 13-22 fok között valószínű, északkelet felé lesz melegebb. Szombaton és vasárnap 15 és 20 fok között alakul a maximum hőmérséklet, csapadék csak elvétve várható.
Ahogy beköszöntött az igazi jó idő, már csak napok kérdése és végre nyitnak a budapesti strandok is. A Termál Online összegyűjtötte, pontosan melyik mikor, mi pedig megnéztük egy év alatt mennyit nőttek a belépők ára.
Ahogy az a fenti táblázat adataiból is jól látszik, nincs olyan általunk vizsgált strand, ahol ne nőttek volna meg az árak: legmeredekebb a Gellértben, ott a hétvégi jegy 6200 forintról 10 900 forintra nőtt. De nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen az energiaköltségek 2023ban – a magas áram-, gáz- és távhőárak miatt – a 2022. évhez képest több mint 170%kal nőttek a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrtt. korábbi tájékoztatása szerint, ugyanakkor a beszállítók is jelentős mértékben árat emelt. Az energiaárak és az infláció növekedése miatt a munkabérek reálértéke régen nem látott mértékben csökkent, ezért a társaság a Fővárosi Közgyűlés vonatkozó határozatának megfelelő mértékű béremelést valósít meg.
Úgy tűnik tehát ok nélkül féltette mindenki a fürdőket az energiaválságtól, akiknek sikerült talpon maradniuk, márpedig tömeges bezárásokra nem került sor, azok hatékonyabb működés mellett kifejezetten jó ünnepi szezont zártak, sőt, sok esetben a látogatószám meghaladta a korábbi, utólag pesszimistának bizonyuló várakozásokat. Hogy ilyen árak mellett hogy alakul a strandok nyári szezonja, nagy kérdés.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







