A közel-keleti konfliktusok és a légi közlekedés akadozása érezhetően átalakította az utazási szokásokat.
A Pénzcentrum egyik olvasója juttatott el lapunk szerkesztőségébe egy BKK-jegyet, amelyet december elején vett, mára pedig eléggé megfakult. Állítása szerint azt végig a tárcájában tartotta és semmilyen extrém hőhatásnak vagy nedvességnek nem volt kitéve. Megkérdeztük a Budapesti Közlekedési Központot, hogy mégis mi a teendő ilyenkor, a válasznak viszont nem mindenki fog örülni.
A lenti képen látható jegyet juttatta el egy olvasónk a Pénzcentrum szerkesztőségébe. A vonaljegyet egy automatából, december elején vette, és elmondása szerint azt azóta a pénztárcájában tartotta és nem volt kitéve semmilyen szélsőséges környezeti hatásnak. A jegy viszont, ahogy a fotón is látszik, kevesebb mint két hónap alatt meglehetősen megfakult.

Ez még önmagában nem lenne akkora probléma, mégiscsak egy 350 forintos jegyről van szó, de
A képet elküldtük a BKK sajtóosztályának, hogy véleményük szerint ez a jegy elfogadható állapotban van-e, azaz az ellenőrök engednék-e, hogy ezzel utazzunk.
- írta meg a Pénzcentrumnak válaszában a BKK.
A cserét egyébként csak akkor tudják az összes ügyfélközpontban megejteni, ha a jegyen látszik az előlapi sor- és sorozatszám illetve az ahhoz tartozó "datamátrix".
- adott iránymutatást lapunknak a közlekedési vállalat.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A BKK egyébként megjegyezte, hogy a jegyek és bérletek hátoldalára rá van írva, hogy az utazásra jogosító papírt "...az adattartalom olvashatósága érdekében napsugárzástól, hőhatástól, nedvességtől - erre alkalmas tokban tartva - megóvni szíveskedjenek". Ez pedig tájékoztatásuk szerint egyáltalán nemcsak arra vonatkozik, hogy mondjuk ne érje közvetlenül napfény, víz vagy erős hőhatás. A jegyek és bérletek ugyanis thermo nyomtatási eljárással készülnek, mely technológia esetében természetes folyamat, hogy egy idő után az adatok elszürkülnek, elhalványodnak.
- olvasható a BKK sajtóválaszában. A közlekedési vállalat azt javasolja az utasoknak, hogy
A BKK-jegyek és bérletek korábbi alapanyaga (az előrenyomott papír), a vállalat tájékoztatása szerint komoly biztonsági kockázatot hordozott magában (magyarán könnyen lehetett hamisítani őket), és emiatt tértek át a festékmentes (és fakulós) hőpapírra.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







