A Holt-Körösnél megindulhat a vízpótlás, miután kiépült a szivattyús rendszer. Mintegy 300 ezer köbméter vízzel mentenék a drasztikusan apadó, kiszáradással fenyegetett holtágat.
Alvónak hitt vulkánról derült ki, hogy bármelyik pillanatban kitörhet: nem kis aggodalmat okozott
Bolíviában található Uturuncu vulkán, amely mintegy 250 ezer éve tört ki utoljára, szokatlan aktivitást mutat, de a tudósok szerint jelenleg kicsi a kitörés veszélye - írja a BBC-hez tartozó ScienceFocus tudományos portál.
Egy nemzetközi kutatócsoport a PNAS folyóiratban közzétett tanulmánya szerint a Közép-Andokban található "zombi vulkán" alatt forró folyadékok és gázok vándorolnak, amelyek nyomáskülönbséget okoznak és deformálják a felszínt. A jelenség évtizedek óta megfigyelhető: a vulkán központi része lassan emelkedik, míg a környező terület süllyed, kialakítva egy jellegzetes "sombrero" mintázatot.
A kínai, brit és amerikai kutatók több mint 1700 földrengés szeizmikus adatait felhasználva készítették el a vulkán földalatti szerkezetének eddigi legrészletesebb háromdimenziós képét. Megállapították, hogy a folyadékok egy keskeny függőleges útvonalon haladnak felfelé, és közvetlenül a vulkán csúcsa alatt halmozódnak fel, gáz- és sósvíz-tartályokat képezve.
Mike Kendall, az Oxfordi Egyetem professzora, a tanulmány társszerzője szerint: "Eredményeink megmutatják, hogyan használhatók összekapcsolt geofizikai és geológiai módszerek a vulkánok, valamint az általuk jelentett veszélyek és potenciális erőforrások jobb megértésére."
A kutatók azt is megállapították, hogy a föld alatt tárolt gáz mennyisége viszonylag alacsony, ami azt jelenti, hogy jelenleg nagyobb kitörésekre nem lehet számítani. A hatóságok kiemelték az éberség szükségességét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Matthew Pritchard, a Cornell Egyetem professzora és a tanulmány társszerzője szerint a kutatásban alkalmazott módszerek hasznosak lehetnek a világ több mint 1400 potenciálisan aktív vulkánjának vizsgálatában, valamint az Uturuncu-hoz hasonló, hivatalosan alvó, de életjeleket mutató "zombi vulkánok" megfigyelésében is.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








