A technológia várhatóan műholdra vagy akár egy űrállomásra is felszerelhető lesz.
Ma 12 óra 30 perckor az ország északkeleti és délnyugati részén is lekapcsolják az analóg földfelszíni tévéadások sugárzását, ezt követően már csak digitális vétellel lehet televíziózni.
A digitális átállás második ütemében Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megye teljes területe érintett. Ma szűnik meg az analóg sugárzás Hajdú-Bihar és Heves, valamint Baranya megye jelentős részén, illetve Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Komárom-Esztergom megye északi részén, Bács-Kiskun, Tolna, Somogy és Zala megye déli részén. A második ütemben kis részben Vas és Békés megye is érintett.
Az itt élő rászorulók november 30-áig még kérhetnek támogatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól (NMHH) új vételi eszközök vagy előfizetési kedvezmény formájában. A teendőkről az NMHH a 0680-38-39-40-es, ingyenesen hívható telefonon ad tájékoztatást október 31. és november 3. között meghosszabbított ügyelettel, reggel 8 és este 10 óra között. Emellett továbbra is él a digitalisatallas.hu internetes tájékoztató oldal.
A digitális átállásban azok érintettek, akik előfizetés nélkül, szoba- vagy tetőantennával tévéznek, és kizárólag az M1, az RTL Klub és a TV2 adásait látják. Nekik kell átállniuk digitális vételre ahhoz, hogy az analóg sugárzás lekapcsolása után is tévézhessenek.
Ehhez nem kell feltétlenül új televíziót vásárolni, elegendő egy jelátalakító készülék, úgynevezett set-top-box. A legjobb kép- és hangminőség eléréséhez egy új szoba- vagy tetőantennára is szükség lehet.
A berendezés segítségével az előfizetéssel nem rendelkezők a jövőben már nemcsak az eddigi három, hanem további négy csatornát is ingyenesen nézhetnek: az M2-t, a Dunát, a Duna Worldöt és az Euronewst.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A korszerű televíziók már beépítve tartalmazzák a jelátalakítót. A digitális adások vételéhez válaszhatók a kábeltelevíziós és műholdas szolgáltatók csomagjai vagy az internetes tévézés is.
A modernebb set-top-boxok alkalmasak például a műsorok rögzítésére, megállítására, visszatekerésére. A digitális televíziózással a külföldi filmek eredeti nyelven is megnézhetők, és akár a magyar feliratozás is beállítható. Általa gyermekzár működtethető a tévén és elérhető a műsorújság.

Fontos dolog derült ki a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban, rengeteg embert érint
mesterséges intelligencia egyre fontosabb szerepet játszik a vállalatok üzleti sikerességében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
-
A Soós Tészta Kft. megbízható minőséget nyújt (x)
A Soós Tészta Kft. több mint 40 éve nyújt kiváló minőségű tésztákat a vásárlók számára, és a KMÉ-védjegyet 26 termékük kapta meg.
-
Vásárlói élmény és innováció a hazai kiskereskedelemben (x)
Második alkalommal rendezték meg február 25-én a Visa Boltok Boltja verseny díjátadóját, amely a kiemelkedő vásárlási élményt nyújtó és innovatív megoldásokat alkalmazó fizikai üzleteket ismeri el.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


