A rendkívüli hőség nemcsak az embereket és a közlekedést, hanem a távközlési rendszereket is megterheli.
A digitális földfelszíni televíziós adások vételére történő átállás miatt összesen huszonöt átjátszóadót helyezett illetve helyez üzembe az Antenna Hungária, ebből tizenkettőt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol október 31-ig befejeződik az átállás, ettől az időponttól Magyarország egész területén megszűnik az analóg földfelszíni sugárzás - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs vezetője Miskolcon, sajtótájékoztatón szerdán.
Zsuppán Attila arról szólt, hogy a digitális átállás második üteme október 31-én zárul, addig Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megyében, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye északi részén, Békés megye egy kimaradó kis részén, Baranyában, Bács-Kiskun és Tolna megyében, valamint Zala és Somogy megye legdélebbre eső részein is megszűnik az analóg tévéadások földfelszíni sugárzása.
Elmondta, Borsod-Abaúj-Zemplén domborzati viszonyai miatt tizenkét átjátszó adó segíti a megfelelő digitális földfelszíni sugárzást.
A háztartások 83 százalékát (ahol kábelen, műholdon, interneten vették az adásokat) nem érinti a digitális átállás, csak azokat, amelyek hagyományos szoba-, illetve tetőantennával fogták ingyenesen az M1, az RTL Klub és a TV2 műsorait.
Mint mondta: az a cél, hogy senki ne maradjon tévéadás nélkül, azért aki önerőből nem tudja kifizetni az átállás költségét, annak segítenek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Karl Károly, az NMHH főosztályvezetője közölte, az október 31-i technológiai váltás után még 30 napig, november 30-ig igényelhető a támogatás a hatóságtól, ennek keretében beszerzik, beszerelik és átadják a digitális vételi rendszert a jogosultaknak.
Döbbenetes dolog derült ki a magyarok bankolási szokásairól: tömegek pénze van közvetlen veszélyben?
A mindennapi pénzügyek és a vásárlások jelentős része ma már az online térben zajlik, a felhasználóknak mindössze a negyede érzi magát felkészültnek egy esetleges incidensre.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







