Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2024. 41. hetéből.
Azután, hogy a Velencéből elhozta a Horizontok szekció fődíját, újabb díjakat söpört be külföldön a Magyarázat Mindenre, Reisz Gábor új filmje. Tegnap a chicagói filmfesztiválon megnyerte a nemzetközi nagyjátékfilmek szekciójában a legjobb filmnek járó, „Gold Hugo” elnevezésű fődíjat, illetve a legjobb forgatókönyvért járó „Silver Hugo” díjat is megkapta - írták a film hivatalos facebook-oldalán.
Nem ért véget a díjeső Velencében, Chicagóból két díjat is elhozott Reisz Gábor új filmje, a Magyarázat Mindenre. A filmet a velencei filmfesztiválon mutatták be, Magyarországon először a miskolci Cinefesten láthatta a közönség. Azóta megtörtént a film hazai díszbemutatója is, és október 5-től tűzték országosan műsorra a mozik. A múlt héten is 62 vásznon vetítették országosan.
A chicagói zsűri indoklása szerint a Magyarázat mindenre "zseniálisan meséli el főhőse felnőtté válásának, egyúttal egy ország kulturális változásainak többrétegű történetét. A szellemesen, lebilincselően és intelligensen elbeszélt, gyönyörű történet egy látszólag jelentéktelen eset nyomán bontakozik ki. A kiválóan megírt, megrendezett és eljátszott film nemcsak a felnőtté válás nehézségeivel foglalkozik, hanem behatóan megvizsgálja az emberi természetet is, amikor a döntések meghozatalának ijesztő kihívásával kell szembenéznie".
A film - melynek forgatókönyvét Reisz Gábor és Schulze Éva írta - emellett a legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Hugo díjat is elnyerte. A főbb szerepekben Adonyi-Walsh Gáspár, Znamenák István, Rusznák András, Hatházi Rebeka, Sodró Eliza, Kizlinger Lilla és Urbanovits Krisztina láthatók. A film a Proton Cinema és az MPhilms gyártásában készült az AVF - Szlovák Audiovizuális Alap támogatásával.
A filmben a 18 éves Ábel a szóbeli érettségit készül letenni, azonban az élet közbeszól. Ábel megbukik a történelem érettségin, szüleinek pedig olyan magyarázattal áll elő, ami túlnő rajta, majd maga alá temeti a végzős diákot. A magyar társadalom polarizáltsága, megosztottsága politikailag olyan abszurd közeget teremtett, melyben a fiúval történtek a vizsgán botrányt robbantanak ki. A film politikai töltetű ugyan, azonban nem egyértelműen ellenzéki vagy kormánypárti, célja sokkal inkább a jelenlegi létállapot rögzítése, melyben a magyar emberek annyira eltávolodtak egymástól, hogy nem tudnak beszélgetni sem egymással. Reisz Gábor új filmje felteszi a kérdést szereplői és a nézői számára is: mi a fontosabb, az ideológiák, nézetek parttalan harca, vagy a családi, baráti, emberi kapcsolatok?
A Magyarázat mindenre október 5. óta látható a magyar mozikban, és a Filmforgalmazók Egyesületének friss adatai szerint a bemutató óta október 18-ig bezárólag már 36 025 jegyet váltottak a filmre. Csak az elmúlt műsorhéten 13 ezer jegyet adtak el rá, így megelőzte a Fűrész X., a Dzsungelhajsza, vagy Johnny Depp frissen bemutatott visszatérő filmjének, a Jeanne du Barry - A szerető számait. Ezzel a harmadik helyen áll a műsorheti toplistán.
Nem csak Reisz Gábor filmjének jutott az elismerésekből
Hétfőn közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI), hogy rangos nemzetközi filmfesztiválokon díjazták Moldovai Katalin Elfogy a levegő, Madarász Isti Átjáróház és a szintén magyar filmesek részvételével, cseh-szlovák-magyar koprodukcióban készült bábanimáció, a Tomi, Polli és a Varázsfény című alkotásokat a múlt hétvégén. Mint írják, a magyar filmesek munkáját a nemzetközi szakmai zsűrik régiónk A-kategóriás seregszemléjén Varsóban és a zsánerfilmek legnépszerűbb fesztiválján a spanyolországi Sitges-ben ismerték el.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A tájékoztatás szerint az Elfogy a levegő című alkotásért Moldovai Katalin rendező a varsói nemzetközi filmfesztiválról az elsőfilmes verseny fődíját, a filmkritikusok nemzetközi szervezete, a FIPRESCI díját, valamint a szervezet fiatal filmes újságírókból álló Young FIPRESCI zsűrijének díját is elhozta szombat este. A megtörtént eseményekből kiinduló Elfogy a levegő című dráma a Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült. A film főszereplői Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Sándor Soma, Dimény Áron, Bölönyi Zsolt és Lőrinc Ágnes; forgatókönyvírója Palóczi Zita és Moldovai Katalin volt. A november 2-tól országszerte látható filmet Táborosi András fényképezte, zenéjét Cári Tibor szerezte - írják.
A spanyolországi Sitges-ben szombat este ért véget a zsánerfilmek legnagyobb fesztiválja, melyet idén 56. alkalommal rendeztek meg. Madarász Isti Átjáróház című filmjét az Új víziók elnevezésű program zsűrije elismerő oklevéllel méltatta. Mint írják, a fantasztikus-romantikus vígjáték a Filmintézet támogatásával, Rujder Vivien, Bárnai Péter, Kulka János és Kútvölgyi Erzsébet főszereplésével készült és megtekinthető a Filmio felületén. A film forgatókönyvét Veres Attila írta, az operatőre Garai Gábor volt, a zenéért Pacsay Attila felelt.
A sitges-i fesztiválon a legjobb animációs film díját nyerte el a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Tomi, Polli és a Varázsfény című cseh-szlovák-magyar koprodukciós családi mesefilm - olvasható a közleményben. A stop-motion technikával készült bábanimáció Filip Posivac cseh rendező első mozifilmje, vezető animátora Papp Károly Kása, hangmestere Lukács Péter Benjamin, zeneszerzője Balázs Ádám volt. A Tomi, Polli és a Varázsfény című alkotást a hazai közönség december 21-től tekintheti meg a mozikban - áll az összegzésben.
Komoly bejelentés jött az Ötöslottó, Hatoslottó hétvégi sorsolásáról: indulhat a roham a lottózókba?
Nemcsak az Ötös, hanem a Hatoslottó is milliárdossá teheti azt, aki jól tippel ezen a hétvégén.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.