A decemberben elhunyt színész olyan nagy neveket képzelt el a főbb szerepekre, mint Rudolf Péter, Básti Juli vagy Nagy-Kálózy Eszter.
Újabb fellépőket jelentett be a Sziget fesztivál: ezek a sztárok érkeznek még Budapestre augusztusban
A világ zenéinek színes kavalkádját nyújtja idén is a Szigeten a Global Village, ahol egyaránt hallgathatunk boldog együttlétben mexikói cumbia punkot vagy Szlovákiából érkező etno-punkot, kelta és cigány stílusok ihlette angol bandát, görög etno ska-rockot vagy francia csapat kollaborációját pakisztáni qawwali énekessel. Indiából érkezik egy lélegzetelállító cirkuszi produkció is és feltűnnek látványos óriásbábok, táncba hívva a közönséget egy zsiráf, egy zebra és két gyönyörű madár kíséretében.
A Global Village színpadára ezúttal is a világzene legjobbjai kaptak meghívást a Balkántól Dél-Amerikáig, Malitól Koreáig és Indiától a Közel-Keletig. A programban helyi sajátosságok, egyedi ritmusok, nyelvek és hangszerek sokasága található meg, miközben a zenei stílusok sora a hagyományos hangzásvilágtól egészen az elektronikus zenéig terjed. Napközben zenei workshopok várják a látogatókat, de természetesen a koncertek sem maradnak el, így bármely napszakban lehet játszani, zenélni és táncolni.
A budapesti Stéfania Allstars salsa órájával indul a bemelegítés, majd kalipszó zenére lehet tovább táncolni a Kanadában élő trinidadi Kobo Town, mexikói cumbia punk stílust képviselő Band Son Rompe Pera, illetve a magyar fiatalok kedvence, a Bohemian Betyars folk-ska-punk slágereire.
A Global Village programja világkörüli utazásra csábít. Az odesszai Kommuna Lux és a kanadai székhelyű ukrán Balaklava Blues projekt szabad dallamaival, Norvégiából a feltörekvő progresszív folk banda, a Gangar, míg Szlovákiából Varkocs hív etno-punk dorombjával felfedezőútra. Marcela cigány énekesnő párizsi együttese, a német Lakvar multikulti bandája, valamint a francia-görög Deli Teli zenei koktélja, amely ötvözi a 60-as évek rock’n’rollját és a hagyományos görög tsiftetelit, mutatja be a nemzetek diverzitását. Az angol The Langan Band új páneurópai albumával rukkol elő, amelyet a kelta és cigány stílusok ihlettek. Réunion szigetéről érkezik Ti’Kaniki, de lesz lehetőség az észt duó, Puuluup őrült produkcióján tombolni vagy a görög etno ska-rock előadó, Koza Mostra koncertjén pogózni. Az örömteli belga fúvószenekar, az Orchestre International du Vetex is szeretettel várja majd az érdeklődőket.
Ha pedig Vinicio Capossela neve elsőre nem lenne ismerős, elég hinni az olasz fesztiválozóknak, akik biztosan nem fogják kihagyni a fellépését. Több művészi együttműködés is megvalósul a Szigeten, ilyen például a francia Alright Mela kollaborációja a pakisztáni qawwali énekessel, Shahzad Santoo Khannal, vagy az Al-Qasar amerikai-francia-libanoni-örmény kollektívája, akik visszatérve a gyökereikhez “arab fuzzt” játszanak. Közel-Keletről érkezik a Besh o droM-on felnövekvő új izraeli balkán-klezmer banda, a Pulkes-t, akárcsak a jól ismert anna RF keleti elektro-etnikai reggae dallamaival.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A hazai fellépők közül a Manaky reggae zenekara és MORDÁI etno-dark-rock bandája látogat el a fesztiválra. Többféle afrikai zenei stílust is hallgathatnak a látogatók, a Madalitso Band roots duó Malawiba kalauzol, Bamako forró éjszakáit idézi a táncos Bamba Wassoulou Groove, de nem szabad megfeledkezni a Maliból érkező Djely Tapa díváról sem, aki egy karizmatikus fellépéssel lep meg mindenkit. Lass, az „új Youssou N’Dour” Szenegálba repíti a látogatókat, a BCUC segítségével pedig Dél-Afrikába kirándulhatnak az érdeklődők, az ADG7 a dél-koreai tradicionális zenét ötvözi a pop-pal, és itt lesz a Barrut, hét énekes és egy ütőhangszeres, akik a francia Occitánia régió vokális polifóniáiból merítkeznek.
És hogy ne csak a zenéről szóljon a helyszín: Indiából érkezik a Circus Raj lélegzetelállító produkciója, hogy akrobatákkal, zenészekkel, kötéltáncosokkal és egy fakírral nyűgözzék le a közönséget. A merészség, a dráma, a tradicionális dallamok és a bravúrok színes ötvözete ez a show! A francia Archibald Caramantran társulat Congo Massa óriásbábjai is táncra hívnak, egy zsiráf, egy zebra és két gyönyörű madár kíséretében.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







