A rablók egyike fegyvert fogott a házaspárra, majd elsőként a mobiltelefonjaikat vették el tőlük, hogy megakadályozzák a segítségkérést.
A Kínai Labdarúgó Szövetség szerencsejáték, illetve mérkőzések manipulálása miatt örökös eltiltással sújtott 43 játékost és sportvezetőt.
A vétkesek között profi futballisták is vannak, köztük a volt válogatott kínai Csin Csing-tao és dél-koreai Szon Dzsunho. Utóbbi korábban a Shandong Taishanban légióskodott, és illegális átutalások, valamint bundázás miatt kapott büntetést.
További 17 játékos és tisztségviselő ötéves eltiltást kapott. A kínai hatóságok kétéves munkával göngyölítették fel a bűnszervezet tevékenységét, melynek során 120 találkozót vizsgáltak meg, és 41 klubnál 128 gyanúsítottat hallgattak ki. Szong Kaj, a szövetség elnöke közölte, a nyomozás eredményeit megosztják a sportág nemzetközi szervezeteivel annak a kiderítésére, hogy szükség van-e további intézkedésekre.
Itt a bejelentés a Bajnokok Ligája-meccs előtt: fegyveres rablás miatt nem lép pályára Gulácsi Péter
Fegyveres rablók törtek be Gulácsi Péter otthonába Spanyolországban, miközben a magyar válogatott kapus a feleségével és két kisgyermekével tartózkodott a házban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







