Megnéztük, mennyibe kerülhet rendbe tenni egy régi családi házat, hol lehet a legtöbbet spórolni, és mi akadályozza, hogy a támogatások valóban eljussanak a rászorulókhoz.
A mai kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, hogy a kormány döntésének értelmében lehetnek gyermektáborok a nyáron. Első körben a napközis táborok megtartását engedélyezzték, míg az ott alvós táborokról a hónap végén döntenek! Ez a hír rengeteg szülőnek nagy megkönnyebbülést jelenthet. A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője foglalta össze a tudnivalókat.
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy idén lehet nyári táborokat szervezni! Első körben a napközis táborok engedélyezése történt meg, míg az ott alvós táborokról a hónap végén döntenek. A 2020. június 15-én kezdődő nyári szünetben közel másfél millió gyerek számára ér véget a tanév, akik ekkor már három hónapja online oktatásban részesültek, azaz nem jártak iskolába, otthonról tanultak. A nyári szünet tizenegy hét hosszú lesz, így komoly fejtörést okozhat a szülőknek, hogy miként oldják meg a gyerekek elhelyezését.
- mondta el Tóth Béla a Taborfigyelo.hu portál vezetője, aki hozzátette: egy hónappal a vakáció kezdete előtt 70%-kal kevesebb gyermeknek van lefoglalt tábora a nyárra, mint tavaly ugyanekkor.
- mondta el Tóth. Érdemes minél előbb foglalni, mert a kínálat is kisebb, mint tavaly, így a jó ár-érték arányú táborok turnusai idén még hamarabb telhetnek be, mint általában, sőt van esélye, hogy az árak is növekedni fognak, ahogy a szabad helyek száma csökken.
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







