Németországban 2023 óta több mint 360 ezer balkonpanelt regisztráltak, ezek többségét Berlinben találjuk.
Érdemes lehet most befektetőként a krisztinavárosi lakáspiacon próbálkozni: a Déli pályaudvar esetleges beszántása ugyanis néhány év alatt annyit hozhat a konyhára, amire ritkán van példa. A jelenlegi piaci mutatókat figyelembe véve ráadásul az ingatlan leértékelődésére még akkor se kell feltétlenül számítani, ha esetleg mégse kap zöld lámpát a városfejlesztés.
Lassan bő egy éve beszélnek komolyabban is kormányzati szinten a Déli pályaudvar rehabilitációjáról, illetve esetleges megszüntetéséről. Először akkor került terítékre a téma, amikor tavaly év elején néhány hétre be kellett zárni a pályaudvart, mert megcsúszott a gellértehegyi alagút támfala; legutóbb pedig Lázár János, a múlt csütörtöki kormányinfón emelte ki, hogy ő bizony zöldítés párti.
- fogalmazott Lázár. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette:
A következő komplexebb lehetőségek merültek fel eddig a Déli rehabilitációjával kapcsolatban:
- Felszámolják az egész Déli pályaudvart, és a 2-es metrót összekötik (a Kis-Gellérthegy alagútig a föld alatt, után akár a föld felett) Kelenföld vasútállomással.
- A rozsdaterületet és a vágányok egy részét felszámolják, de egy vágánypárral megmarad a Déli pályaudvar és a Kelenföld vasútállomás közötti összeköttetés (ezen a vonalon csak az elővárosi, illetve ingavonatok közlekednek majd).
- Felszámolják az egész Déli pályaudvart, és építenek egy legalább négyvágányos alagutat (a Gellért-hegy, a Budai Vár, a Duna és a Belváros alatt, mely csak valahol a Ferdinánd híd és a Dózsa György út között jönne fel a felszínre) Kelenföld és a Nyugati pályaudvar között.
Bármelyik megoldást is választja végül a kormány - leszámítva azt, hogy minden marad a jelenlegi formájában - a városrész megújulása azon túl, hogy nagy változást jelent majd a tömegközlekedőknek, egyértelműen hatást gyakorol majd a környék ingatlanpiacára is. Persze ennek volumene nagymértékben függ majd attól is, melyik szcenárió valósulhat végül meg. Szavazz, szerinted melyik lenne a legjobb megoldás?
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.