Kigyulladt egy elektromos roller akkumulátora hétfő hajnalban Budapest V. kerületében.
Szerencsére senki nem sérült meg, ám a pályaudvar közlekedése természetesen alaposan felborult.
Kigyulladt és jelenleg is ég több mozdony is a Keleti pályaudvar egyik vágányán - erről a Telex számolt be ma este. Mint írják, egy videó tanúsága szerint a tűz átterjedt egy másik kocsira, és több másik is veszélyben lehet. Azt nem tudni egyelőre, hogy vannak-e dolgozók a mozdonyban, megsérült-e valaki, és hogy mi okozhatta a tüzet.
A pályaudvar egy részét hét óra után lezárták, a Mávinform azt közölte, hogy az érintett utasok további utazási lehetőségeit az Országos Haváriaközponttal együttműködve dolgozzák ki. Közölték azt is, hogy egészen pontosan egy, a szerelvények energiaellátására szolgáló előfűtő mozdony gyulladt, ki, és azt is, hogy
személyi sérülés nem történt.
Jelenleg semmit nem zárnak ki, mint okot, még a széndékos gyújtogatást sem.
Kiss Ádám István, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője megerősítette, hogy a pályaudvar egy oldalsó szerelővágányán egy fűtőmozdonyként használt mozdony kigyulladt. Négy másik mozdony volt még mellette, ezek közül egyre részben átterjedt a tűz. A tűz oka vélhetően egy későbbi vizsgálatkor derül csak ki.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kigyulladt mozdonyról egy videót is közöltek:
A katasztrófavédelem szóvivője hozzátette: a tűzoltók folyamatosan több vízsugárral oltják a lángokat, a beavatkozást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







