A jászapáti vásár 2026-ban is minden hónap első vasárnapján lesz, ez alól a húsvéti hosszú hétvége sem kivétel, a mindenszentek napja viszont igen.
Mit ünneplünk Mikulás napon? Ki volt Szent Miklós? Mutatjuk, milyen szokások, hagyományok kapcsolódnak ehhez a naphoz
Ahogy sok más keresztény ünnep esetében, Mikulás-napon is megvan minden országnak a maga hagyománya, népszokása az ünneplésre. December 6-a Mürai Szent Miklós napja a Gergely-naptár szerint, aki többek között a gyermekek, diákok, a nehéz körülmények között élők védőszentje és Magyarországon Kecskemét védőszentje is. A ma ismert Télapó vagy Mikulás alakját részben Szent Miklóstól kölcsönözték, a Mikulás ruhája, botja, kalapja sok ábrázolás szerint ma is a püspöki ruházatra emlékeztet. Mutatjuk, honnan ered az ajándékozás szokása, kik vagy mik azok a krampuszok.
Mit ünneplünk Mikulás-napon?
Mint általában a keresztény ünnepnapok, a Mikulás-nap és a hozzá kötőő szokások is pogány hagyományokra épül. Eredetileg az északi népek szokása volt, hogy téli napforduló idején megajándékozzák egymást. Több ősi istenséghez kapcsolódott - például Odinhoz - a kép, hogy ajándékokkal megrakott szekérrel száll az égbolton. Amikor a pogány népek körében elterjedt a kereszténység, az ünnepnapokat többnyire a már meglévő hagyományokhoz igazították, így lett Szent Miklós napjából Mikulás-nap, amikor a gyerekek Európa-szerte ajándékokat kapnak.
A Mikulás-nap szokása a világ más pontjain is megjelent, azonban később az ajándékhozó szakállas öregapó alakja (az amerikai Santa Claus, a Télapó, a Karácsonyapó, a Hóapó, az orosz Fagyapó (Ded Moroz), vagy akár Nagy Szent Vazul, stb.) más téli ünnephez kapcsolódott erősebben, mint a karácsony vagy az újév napja. Így lehetséges, hogy Magyarországon Mikulás-napon jön a Télapó, karácsonykor pedig a Kisjézus hozza az ajándékot, míg az amerikai gyerekeknek a Télapó viszi rénszarvasos szánján az ajándékokat karácsonykor.
A Szent Miklós napjához kapcsolt ünnep nemcsak a Télapó ábrázolásában jelenik meg. Az öreg, jóságos ajándékhozó alakjának nevében is őrzi ezt a kapcsolatot: angolul Saint Nicholas, németül Nikolaus, a németalföldön Sint Nicolaas. Ezeknek a neveknek az elferdítéséből jött létre a Sinterklaas, Santa Claus alak és a magyar Mikulás pedig szlovák jövevényszó, szintén Szent Miklós nevéből ered.
Ezen a napon a keresztények Szent Miklósra emlékeznek. A hagyományok szerint ilyenkor sokan adakoznak a nélkülözőknek, adnak apró ajándékot a gyerekeknek. Gyakran a Mikulás-nap az advent kezdetére esik, így megkezdődhet a készülődés a karácsonyi ünnepek előtt.
Ki volt Mürai Szent Miklós?
Szent Miklós a mai Törökország területén fekvő Myra (vagy Mira, Müra) római provincia püspöke volt a 4. században. A Wikipédia szerint a katolikus és a görögkeleti egyház szentje, a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, gyermekek, diákok és általában minden nehéz körülmények között élők védőszentje, Magyarországon pedig Kecskemét védőszentje is.
Életéről több legenda ismert, melyek alapján a Mikulás mítikus alakja is született. Egy középkori legenda szerint Miklós püspök tudomására jutott, hogy szomszédja úgy elszegényedett, hogy nyilvánosházba kénytelen adni lányait. Hogy segítsen rajtuk, pénzzel teli erszényt tett vagy dobott be éjjel a szomszédja ablakán, aki így ki tudta házasítani lányait.
Így született meg a Noel Baba, vagyis az Adakozó Apa képe, aki az ablakban, ablakpárkányon kis zsákocskában ajándékot hagy. Ez már olyan formában terjedt el a 19. században, hogy a gyermekek a kitisztított cipőiket, csizmáikat az ablakban hagyják, abban pedig reggelre ajándékokat találnak Szent Miklós napján, december 6-án. (Bár egyes országokban, például Hollandiában már 5-én megérkezik a Mikulás.)
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hányféle Mikulás létezik? Milyen szokások, hagyományok kapcsolódnak Miklós napjához?
Ahány ország, annyiféle Mikulás-alak létezik és a szokások is eltérők lehetnek, melyek ehhez a naphoz kötődnek. A Mikulás a magyar - vagy akár a svéd - hagyományok szerint Lappföldön él, onnan érkezik december 6-án hazánkba, piros palástot visel, pásztorbotot és zsákot hord magánál. A Mikulás lovasszánon közlekedik, elkísérhetik krampuszok is, a rossz gyerekeknek pedig virgácsot hoz - mely többnyire aranyra festett vesszőnyaláb.
A holland gyermekekhez viszont például hajón érkezik a Mikulás (Sinterklaas) Spanyolországból, innen leszállva egy fehér lovon folytatja útját, akit valamikor Amerigo-nak neveztek, "nyugdíjazása" (halála) óta azonban Ozosnel vette át a helyét. Belgiumban a lovat hagyományosan Slecht-weer-vandaag ('ma rossz az idő'), Mooi-weer-vandaag ('ma szép az idő') néven emlegetik. A lovakhoz kapcsolódóan a holland és belga gyerekek csizmájába gyakran sárgarépa is kerül. A Mikulás alakjának ábrázolása sokkal inkább hasonlít még a püspökökre jellemző megjelenésre, mint más országokban.
Több európai hagyományban jelen vannak a krampuszok, vagy hozzájuk hasonló többnyire gonosz, szarvakkal rendelkező, kecskeszakállas alakok, mint a Mikulás kísérői, egyes országokban viszont angyalok is tartanak a Télapóval. Svájcban a Mikulásnak van egy félelmetes, barna szerzetesi csuhát viselő, Schmutzli nevű segítője is - valószínűleg Odin alakja maradt meg ilyen formában, mivel a pogány istenek vallásváltás esetén gyakran "démonokként", gonosz alakokként jellenek meg, amíg egyre inkább háttérbe szorulnak. A segítők a rossz gyerekeknek szenet vagy krumplit hagynak a csizmájukban, a virgács inkább csak hazánkban, illetve Szlovákiában jellemző.
Az angolszász területeken a hagyományok szerint a Santa Claus az Északi-sarkon lakik, szánját pedig 8, 9 vagy 10 repülő rénszarvas húzza, történettől függően. Ahogy említettük, nem is december 6-án érkezik, hanem karácsonykor. A gyerkek leveleket írnak hozzá, melyben megírják kívánságaikat. A segítői nem angyalok vagy krampuszok, hanem manók (elfek). A Santa Claus a kéményen át közlekedik, a kandalópárkányra akasztott zoknikat megtölti, illetve a karácsonyfa alatt hagyja az ajándékokat.
Az oroszoknak is megvan a maguk Mikulása: a szovjet időkben a keresztény Szent Miklós alakja háttérbe szorult, és átvette a helyét Gyed Moroz, azaz Fagyapó, aki újév napján hoz ajándékot.
Érdekes szokás még a bolgároké Mikulás napján: ezen a napon megvendégelik a rokonokat, szomszédokat egy jellegzetes halétellel, a ribnikkel, mely tésztabundában kisütött pontyot takar.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







