Az elmúlt időszakban a sokéves átlaghoz képest kevesebb csapadék hullott, a talajok téli feltöltődéséhez még további csapadékra lenne szükség.

Lassú emelkedés várható Budapestnél, szombat estig még körülbelül ötven centiméterrel fog emelkedni a Duna vízszintje, ezt követően lassú apadásnak indul a folyó - mondta Láng István országos vízügyi főigazgató az M1-en. Láng István a beszélgetésben úgy fogalmazott: nagy az árvíz és nehéz a védekezés. Elmondta, hogy a Duna átlagos vízszintje ugyan mintegy ötven centivel elmarad a 2013-as áradás vízszintjétől, de védvonalak terhelése így is igen jelentős.
Az országos vízügyi főigazgató tájékoztatása szerint jelenleg tetőzésközeli állapotban van a Duna Nagybajcsnál, de péntektől már várhatóan elindul az apadás a folyó északi szakaszán. Rámutatott: a védekezés ideje hosszabb lesz, mint ahogy azt korábban tervezték, mert a vártnál lassabb az apadás. Ennek oka, hogy a Boris ciklon kitörését követően Németországban jelentős eső esett, így az árhullám "kétpúpú" volt - tette hozzá a szakember.
"Ez egy nagyon nagy árvíz, nagy terhelést fog okozni" - jelentette ki Láng István, aki a felkészültségre vonatkozó kérdésre azt is kiemelte, hogy Magyarországon a gátak nagyon jó állapotban vannak. Azt mondta: nagyon jó védvonalrendszer épült ki az országban. Arra a kérdésre, hogy fel vagyunk-e készülve még nagyobb árvízre, a főigazgató hangsúlyozta: arra méretezik a védekezést, "ami száz évben egyszer fordul elő." Hozzátette: a 2013-as árvíz után felülvizsgálták és megemelték a "mértékadó árvízi hozamot". A korábbi, másodpercenkénti 10500 köbméterről 11200-ra méretezték át a hozamot, és azóta ennek megfelelően építik ki a védvonalakat - magyarázta.
"A 2013-as árvíz tapasztalata picit beégett a fejünkbe, most már tudjuk, hol vannak a kritikus pontok. Azt érzem, és azt látom, hogy sokkal jobban fel tudtunk készülni erre az árvízre" - fogalmazott Láng István. A beszélgetésben szóba került, hogy Kisoroszi közúton megközelíthetetlen az árvíz miatt. Ezzel kapcsolatban a vízügyi főigazgató jelezte: várhatóan jövő hét kedd-szerda magasságában "szabadul fel" a település. Láng István kitért arra is, hogy Budapesttől délre nem kell aggódni az áradás miatt, mert az 1956-os "katasztrofális" árvizet követően nagyon erőteljes fejlesztés indult meg, aminek következtében a töltések magasabbak és erősebbek Budapest alatt.
Góra Zoltán országos katasztrófavédelmi főigazgató a beszélgetésben példátlannak nevezte az összefogást, és elmondta, hogy nagyon sok önkéntes segíti a védekezést. "Feladat van, meg kell védeni az országot" - jelentette ki, jelezve: a katasztrófavédelem felkészült az árvizi védekezésre. A hivatásos és az önkéntes munkatársak is kapnak felkészítést árvízi mentésre - mondta. Közlése szerint a katasztrófavédelem feladata az, hogy a vízügyi szakemberek koordinálásával végrehajtsák a védvonalak kiépítését.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) biztosítja a védekezéshez az eszközöket és a humán erőforrást, a védekezésben részt vesznek hivatásos tűzoltók, rendőrök, katonák, a büntetésvégrehajtás munkatársai, önkéntes tűzoltók, mentős szervezetek, polgárőrök és nagyon sok civil is segíti a munkát - sorolta. Góra Zoltán kiemelte: a katasztrófavédelemnek jelentős készletei vannak, mivel komoly fejlesztések zajlottak az elmúlt időszakban, például mentőhajókat adtak át és drónokat szereztek be.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az OKF vezetője emlékeztetett arra is, hogy a Boris ciklon már múlt pénteken éreztette hatását Magyarországon, akkor közel ezer kárhelyszínen kellett beavatkozniuk. Vasárnap reggelre több mint 18 ezer fogyasztási helyen szünetelt az áramszolgáltatás, amit egy nap alatt sikerült helyreállítani - fűzte hozzá. "Mindenki kitartó, megfeszített munkával dolgozik azon, hogy a védművek mindenhol időre elkészüljenek" - húzta alá, külön kiemelve a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület által Kisorosziban nyújtott segítséget.
Góra Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy a lezárt területeken nézelődő, fényképezkedő turisták sok helyen akadályozzák a védekezést, ráadásul saját testi épségüket is veszélybe sodorhatják. Láng István ennek kapcsán megjegyezte: a katasztrófaturisták tönkretehetik a gátat, zavarják a közlekedést, illetve az ártérből menekülő vadakat is.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Lakáskampány 2025: ezekre a vagyontárgyakra ne felejtsd el kiterjeszteni a biztosításod
A melléképületeket, a hőszivattyút és a nagyobb üvegfelüteteket is érdemes fedezeti körbe vonni - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária.
-
Dürer Park: Exkluzív lakások a Városliget szomszédságában (x)
A Dürer Park a Városliget és a zuglói villanegyed határán épül, ötvözve a történelmi örökséget a modern építészeti megoldásokkal és a fenntarthatósággal.
-
MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)
Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


