20 °C Budapest
Az eladó Ivanits-villa

Harmadáron árverezik a magyar Opel király, Ivanits József luxusvilláját: tízmilliókat hajtanának be rajta

2024. június 25. 18:58

Újból árverésre bocsátották Ivanits József XVII. kerületi villáját, a kikiálítási ár 627 millió forint. A végrehajtói hirdetmény szerint most több mint 29 millió forintot szeretnének behajtani az egykori Opel királyon, de összesen ennél jóval magasabb összegű tartozásai vannak. Csak a kölcsönök több mint 120 milliót tesznek ki, de az egykor sikeres vállalkozónak közműtartozásai és adóhátraléka is van a végrehajtók adatai szerint. Nem ez az első alkalom, hogy megpróbálják eladni a luxusvillát, két éve majdnem 700 milliót kértek érte a végrehajtók, 2011-ben pedig még 1,6 milliárd forintot szeretett volna kapni érte a tulajdonos. Mint most kiderült, az önkormányzatnak még mindig több kifogása is van az ingatlannal kapcsolatban. A telekvita egészen 2003-ig nyúlik vissza, és úgy tűnik, máig megoldatlan - így viszont a vevő gondja lenne a további jogi procedúra.

Ismét felbukkant az árverési hirdetmények között Ivanits József, a korábban Opelek szervizelésével és kereskedésével híressé vált vállalkozó luxusvillája - derült ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján kiírt licitből. Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy az árverezett ingatlan vélhetően az egykori Opel-mágnásé - és valóban.

A XVII. kerületi Pipishegy utcában található, impozáns építmény kikiáltási ára most 627 780 000 forint, minimum árként pedig 565 002 000 forintot jelöltek meg a végrehajtók, a licitlépcső 6 278 000 forintos. Az árverés június 21-én indult és augusztus 20-áig tart, érvényes licit egyelőre a honlap szerint nem érkezett be.

Alapterület: 2190 nm, kivett lakóház, udvar kerül árverésre Megközelíthetőség kiépített pormentes út, közforgalmi közlekedéstől kb.1000 m távolságra.Közművesítettsége: vezetékes víz, villany, gáz, szennyvízcsatorna. Alapozása: beton; Tetőzet: cserép

- írják le az ingatlant a hirdetményben. Az árverési hirdetmény szerint most összesen 29 076 097 Ft főkövetelést annak és járulékait akarják behajtani Ivanits Józsefen.

De a mellékelt listából kiderült, ezen felül a vállalkozó többek között parkolási díjakkal tartozik, valamint közműszolgáltatási díjak is szerepelnek a felsorolt végrehajtási ügyei között között, de kölcsöntartozásai is túllépik a 120 millió forintot, valamint a XVII. kerület majdnem 6,2 millió forint adótartozást is követel tőle.

Ennyien követelnek pénzt Ivanits Józseftől. Forrás: mbvk.huEnnyien követelnek pénzt Ivanits Józseftől. Forrás: mbvk.hu

A hirdetményből úgy tűnik, Ivanitsék jogvitája még mindig fennáll a kerületi önkormányzattal, úgyanis az is szerepel a leírásban, hogy

a Budapest Rákosmente XVII. került (sic!) önkormányzat bejelentése szerint az ingatlanon található pince benyúlik az önkormányzat tulajdonában lévő közút alá.

Az árverezett Ivanits-villa 2023. márciusában. Forrás: Google MapsAz árverezett Ivanits-villa 2023. márciusában. Forrás: Google Maps

Nem ez az első alkalom, hogy Ivanits József villáját el akarják árverezni, utoljára 2022-ben bukkant fel az ingatlan egy árverési oldalon, akkor 685 591 710 forintos kikiáltási áron, és legkevesebb 617 032 539 forintért lehetett megvásárolni, de végül nem kellett senkinek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

De már 2011-ben is megpróbálták eladni, 13 évvel ezelőtt Ivanitsék 1,6 milliárd forintért szerettek volna túladni az ingatlanon. Korábban kiderült, hogy a 3900 nm-es telken 2003 és 2009 között épült, 3 szinten összesen 1230 nm alapterületű, 8 szobás luxusvilla különleges, egyedi készítésű burkolatokkal, bútorokkal, 100 nm-es terasszal, moziteremmel, billiárdteremmel, belső medencével, konditeremmel, borospincével, 340 nm-es teremgarázzsal és vendégházzal is rendelkezik.

Korábbi cikkünkben is írtunk az ingatlan körüli jogvitákról: a XVII. kerület korábban visszakövetelte a telek egy jelentős hányadát, illetve a lakóház egy részét is, és akkoriban a melléképület bontására is határozatot adtak ki. Emellett a kerület szerint az ingatlan egy önkormányzati tulajdonú közparkot és egy hosszabb utcaszakaszt is bekebelezett. A vita egészen 2003-ig nyúlik vissza, és úgy tűnik, máig megoldatlan - így viszont a vevő gondja lenne a további jogi procedúra.

Korábban már volt dolga a végrehajtókkal

Az egykoron virágzó Opel-birodalmáról híres Ivanits József cége, az Ivanits & Bárkány Kft. 2009-ben ment csődbe, holott 2007-ben még 1,5 milliárdos nyereséggel zárta az évet. 2011-ben az Index írt róla, hogy a nehéz helyzetbe került vállalkozót 2010 közepén egy csapat behajtó látogatta meg, és súlyosan bántalmazta, rendőrségi eljárás is indult az ügyben.

Akkoriban Ivanits jogi képviselője sem tagadta, hogy a korábbi autómágnás nehéz anyagi helyzetbe került, viszont azt tagadta, hogy emiatt hirdette volna meg 1,6 milliárdért a házát - a villát állítása szerint a vállalkozó amúgy is befektetési céllal építette, viszont az önkormányzattal folytatott telekvita miatt nem jött össze az üzlet. Kertész-Bakos Ferenc akkor úgy nyilatkozott: „egyértelmű, hogy Ivanits József hibázott a területfoglalás során”, de ha „ő hibázott tízet, akkor az önkormányzat negyvenet”.

Címlapkép: Google Maps

NEKED AJÁNLJUK
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 20. szombat
Illés
29. hét
Július 20.
A Hold napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. július 20. 19:21
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem