A hozamok csökkenése lefelé húzhatja a lakáshitelek kamatát, ami új vevőket hozhat vissza az ingatlanpiacra.
A Balaton északi partján fekvő Ábrahámhegyen cserélt gazdát a legmagasabb, több mint 1,2 millió forintos négyzetméteráron egy ingatlan a régióban - hangzott el az ATV Híradóban. Vella Ferenc Zsolt, Ábrahámhegy polgármestere is megerősítette, hogy a település nagyon népszerű az ingatlanvásárlók körében és már nagyon kevés eladó telek vagy ház van. "Túl jó hírem nincsen, mert az utolsó négyzetcentiméter is be van építve, és ezen felül pedig már a külterületeken gazdasági épület címszó alatt épülnek kisebb-nagyobb gazdasági épületek” - mondta el.
Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke szerint ez a drágulás jó és rossz egyben, a helyben élőknek ugyanis nehezebb így saját lakóházhoz jutni. "Vannak olyan rendkívülinek tartott tranzakciók, amiben már több mint egymillió forint egy ingatlan egy négyzetméter esetében" - mesélte. Bári Péter, az Inmove Ingatlaniroda tulajdonosa szerint már nem meglepőek a balatoni ingatlanárak: "Az új építésű ingatlannál lévő egymillió feletti ingatlanárak már általánosak, sőt, ettől magasabb árakat is tapasztalhattunk. De azt is tapasztaltuk az utóbbi egy évben, hogy az árak elkezdtek stagnálni, és tapasztalható már valamilyen mértékű visszaesés is."
A szakember szerint a vásárlásokat a kormány támogatásai is segítették, valamint a kedvező kamat is ösztönözte a vásárlókat. Mivel azonban változik a csok és a babaváró rendszer, várhatóan csökkenni fog a mozgás az ingatlanpiacon a szakértő szerint.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








