Az alacsonyabban fekvő tájakon inkább eső várható, azonban a hegyekben annyira lehűlt a levegő, hogy nem a tavasz, hanem a tél tért vissza április közepén.
Intenzív havazik Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében. A havazás miatt a szlovén hatóságok lezárták a teherforgalom elől csütörtök délelőtt a magyar-szlovén határt Rédicsnél és Tornyiszentmiklósnál.
Intenzív havazik Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében; a Közép-Dunántúlon és az Észak-Dunántúlon, valamint Somogy megyében az esőt ónos eső váltotta fel - mondta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője csütörtökön az M1 csatornán.
Pécsi Norbert a csatornának nyilatkozva elmondta, a legtöbb ónos esőre az előrejelzések szerint Veszprém megyében lehet számítani. Közölte: csütörtök hajnaltól főként Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében hull a hó. Az előrejelzések szerint ezekben a megyékben az éjszakai órákig lehet havazásra számítani.
Hangsúlyozta, hogy társaságuk folyamatosan tisztítja az utakat: 12 órás váltott műszakokban végzik a síkosságmentesítést. Hozzátette, hogy szerda estétől csütörtök reggelig körülbelül 4000 tonnányi sót és mintegy félmillió liternyi kálcium-klorid-oldatot juttattak ki az utakra.
Ugyanakkor a folyamatos havazás miatt vannak még olyan mellékutak, amelyeken téliesek az útviszonyok - hívta fel a figyelmet Pécsi Norbert.
Az Útinform azt közölte csütörtök délelőtt, hogy Sárvár, Csorna, Székesfehérvár, Kápolnásnyék és Paks térségében ónos esőtől síkosak az utak. A Dél-Dunántúlon szinte mindenhol esik az eső. A látótávolság a csapadékos területeken csökkent. A Soproni-hegységben, Lenti, Körmend és Hajdúnánás térségében akár 300 méter alá is csökkenhet a belátható út hossza - tették hozzá. Közölték azt is, hogy több baleset is nehezíti a közlekedést Vas megyében, ezért bárhol lehet számítani forgalomkorlátozásra és lassabb haladásra.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A havazás miatt a szlovén hatóságok lezárták a teherforgalom elől csütörtök délelőtt a magyar-szlovén határt Rédicsnél és Tornyiszentmiklósnál - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A rendkívüli időjárásra való tekintettel a 7,5 tonna megengedett össztömegűnél nagyobb tehergépjárművek nem léphetik át a határt Tornyiszentmiklóson és Rédicsen. A személygépkocsi-forgalom egyelőre zavartalan - írták. A rendőrök a kamionokat a határközeli pihenőhelyekre terelik.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Ha jól tippelt, 2,355 milliárddal lett gazdagabb
- Történelmet írt a Leverkusen a Bundesligában
- Már itthon is megvásárolható egy új eszköz, ami nagyon hasznos a cukorbetegeknek
- Szakértő: nem olyan gyakoriak az egyedi órák, mint gondolnánk
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek