24 °C Budapest

Ingatlanba menekítik a nyugdíjra szánt pénzeket: megoldás vagy zsákutca?

Pénzcentrum
2007. október 10. 14:00

Az öngondoskodás kissé szokatlan formáját választották a megreformált nyugdíjrendszerből kiábrándult britek, akik mini ingatlanbirodalmak kiépítésére és már meglévő ingatlanjaik felújítására, bővítésére fordítják megtakarításaik jelentős részét.

Egy nemrégiben készült felmérés szerint a britek az elmúlt két esztendőben átlagosan 7500 fontot költöttek felújításra és bővítésre. Ez havi szintre lebontva személyenként 311 fontot jelent, vagyis majdhogynem a dupláját annak az összegnek, amit a munkavállalók a vállalati nyugdíjalapokba fizetnek be.

A megkérdezettek több mint fele úgy vélekedett, hogy a most megszerzett ingatlant, ingatlanokat a későbbiekben szeretné tovább értékesíteni, és egy kisebb ingatlanba való költözés mellett, a kettő különbözetéből származó jövedelemből egészíteni ki a nyugdíjakat.

A döntéshozók számára még inkább elgondolkodtató, hogy bár csak a megkérdezettek mintegy fele határozott már ilyen formában megtakarításainak elhelyezéséről, csupán 28 százalékuk vallja úgy, hogy az ingatlant semmilyen formában nem alkalmazná arra, hogy ezáltal pótlólagos jövedelemforráshoz jusson.

Az ingatlan mint nyugdíj-előtakarékossági forma az elmúlt évtizedben, vagyis az ingatlanárak szárnyalásával jelent meg, a folyamatosan növekvő árak ugyanis a konzervatív befektetési eszközöket előnyben részesítő vállalati alapoknál nagyobb mértékű hozamot biztosítottak.

A rendszer most az ingatlanárak folyamatosan növekedésének megállásakor némileg inogni látszik. Több nyugdíj előtt álló is végletekig eladósodott, a saját ingatlanra bejegyeztetett jelzálog összegéből pedig kiadásra szánt ingatlanokat vásárolt. Most, a piac lassulásával, az albérletek iránti kereslet is némileg csökken, amely lefelé nyomja az egyébként rendkívül magas bérleti díjakat, nehéz helyzetbe hozva a befektetési céllal vásárlókat.

Arra, hogy a nyugdíjalapok helyett ingatlant választók jól döntöttek-e egyelőre nincs meg a válasz, a bizonytalanság azonban egyre fokozódik. Ez annak a faktornak tudható be, hogy az ingatlanbefektetés esetében mindenki saját kockázatára vásárol, így az ingatlanbefektetésekből származó hozamra, de még a befektetett tőkerészre sem vállal senki garanciát.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hazánkban jelenleg nem találkozhatunk hasonló jelenséggel, de ez a hiány nem az öngondoskodás szerepének jelentéktelenségéből fakad. A nyugdíjrendszer ugyanis önmagában itthon sem képes megteremteni azon életszínvonal fenntarthatóságának lehetőségét, melyet a munkavállaló még aktív éveiben elért.

Az ingatlanba való meneküléshez azonban szükséges egy olyan piaci boom, mely az elmúlt években Nagy-Britannia piacát jellemezte, illetve szükség van hozzá a buy-to-let szektor kialakulására, amelyre a rendkívül magas tulajdoni arány nem ad lehetőséget, a hazai albérleti piac szűknek mondható.

Az ingatlan nyugdíj-előtakarékossági eszközként való alkalmazására az örökjáradék konstrukciókon keresztül van lehetőség, tehát az ingatlan járadék fejében való értékesítésén. Elképzelhető persze az is, hogy a nagyobb lakás kisebbre cseréléséből szerezzünk jövedelmet, ezt azonban korántsem lehet tudatos előkészületnek nevezni, inkább egy adott időben meghozott racionális- vagy kényszerlépésnek.

A felújításra és bővítésre költött összegekkel kapcsolatban pedig elmondható, hogy hazánkban bár a felújításnak szerepe van a lakások eladhatóságában, a túlkínálatos piacon ez főként nem az árakban, hanem az értékesítési idő hosszában érzékelhető.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 22. vasárnap
Júlia, Rita
20. hét
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?